Vargha ferenc - Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Melléktörvényekkel, az ujabb eljárási törvények részletes magyarázatával, rendeletekkel, joggyakorlattal, jegyzetekkel és utalásokkal (Budapest, 1941)

Bp. 29. §. 55 megegyező, hogy a marasztalás csak az ügyfél nevére szóljon. A külön írásbeli utasításhoz nem elég, ha pl. az ügyvédi meghatal­mazásba bele van foglalva, hogy az ügyvéd bíróküldés iránt is tehet indítványt. Az utasításnak meghatározott ügyben, meghatá­rozott bíróságnak meghatározott okból való mellőzése- iránt teendő indítványra kell szólania. — A fent ismertetett álláspont a törvény szövegén belül marad és mégis méltányosabbnak látszik, mint az a megoldás, hogy a Kúria minden esetben elsősorban az ellen­jegyző ügyvédet, másodsorban az ügyfelét marasztalja. Úgyhogy az utóbbi, írásbeli utasítás hiányában is megfizetni tartozzék a pénzbírságot, ha azt az ügyvédtől nem lehetne behajtani. VII. Ha a Kúria az ügyvédet marasztalta, ez az ellene esetleg indított végrehajtási eljárást nem háríthatja el azzal, hogy a külön írásbeli utasítást utólag felmutatja. A törvény csak visszkereseti jogot enged neki, amely természetesen az eljárási költségekre is kiterjed. — A pénzbírságot szabadságvesztésre nem lehet átváltoz­tatni. (1928: X. t.-c. 16. §.) Jogesetek. 1. Az ügyvéd-vádlott bíróküldési kérelmében azért kérte vidéki bíróság kiküldését, mert a feljelentő ellen budapesti hatóságoknál ő többízben tett bűnvádi 'följelentést, de panaszai máig sincsenek letárgyalva. A felhozott körülmények a legtávolabbi gyanú fel­keltésére sem alkalmasak abban az irányban, hogy az eljárásra illetékes budapesti büntető járásbíróságtól nem volna részrehajlat­lan eljárás és határozat várható és minthogy a folyamodó gyanú­sító kifogásai különben sem vonatkoznak az eljárni hivatott járás­bíróságra, ezért a Kúria az alaptalan kérelmet elutasította. Egyben a kérvényt benyújtó ügyvédet a Te. 102. §. alapján megfelelő pénz­bírsággal sújtotta, mert a kérelem indokolásából kitűnően nyilván alaptalan és azzal a kérelmezőnek, mint jogtudó ügyvédnek tisztá­ban kellett lennie. (K. 252/1935. J. H. IX. 204.) 2. Minthogy a kérvényező a legtávolabbról sem valószínűsí­tette, hogy a törvényszék elnöke, tanácselnökei és bírái vele szem­ben elfogultak, nem lévén ennek valószínűsítésére a legkevésbé sem alkalmas az, hogy az az ügyvéd, aki a végrehajtási ügyben a végrehajtató képviselője, — a vármegyénél és egyik egyháznál tisztséget tölt be, a Kúria a kérelmet elutasította és a Te. 102. §. alapján a kérelmezővel szemben pénzbírságot szabott ki. (K. 620/1935. J. H. IX. 291.) 3. A vádlott, mint ügyvéd igen jól tudta, hogy a bírónak valamely előiző ügyben állított tévedése, valamint az ügyben sze­replők valamelyikével kapcsolatban csupán feltételezett társadalmi érintkezése nem lehet bíróküldés alapja, továbbá a folyamodó által sérelmesnek tartott valamely korábbi bírói határozat nem lehet az alapja az illető ügyben való mellőzésének. Ez okból a K. a vádlot­tat, mint bíróküldésért ugyanazon érdekeltségből kifolyóan immár

Next

/
Oldalképek
Tartalom