Vargha ferenc - Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Melléktörvényekkel, az ujabb eljárási törvények részletes magyarázatával, rendeletekkel, joggyakorlattal, jegyzetekkel és utalásokkal (Budapest, 1941)
114 Bp. 88—89. §. 88. §. Ha annak jelenségei mutatkoznak, hogy valaki nem természetes halállal múlt ki, vagy ha ismeretlen egyén holttestét találták, a rendőri hatóságok és közegek kötelesek erről a királyi ügyészségnek vagy a legközelebb levő járásbíróságnak sürgősen jelentést tenni. Ez esetben a holttestet csak a királyi ügyészség vagy a bíróság engedelmével szabad eltemetni. I. Holttestek eltemetésének engedélyezése az igazságügyi hatóságok részéről. A kir. igazságügy-miniszter egy előfordult eset alkalmával kijelentette, hogy szabálytalannak tartja a kir. ügyészségek, vizsgálóbírák vagy nyomozó cselekményeket teljesítő járásbíróságok részérőd követett azt az eljárást, hogy az általuk elrendelt halottszemle és hullaboncolás foganatosítása után a holttest eltemetését elrendelik, ahelyett, hogy csakis az eltemetési engedély megadására szorítkoznának. Az igazságügyminiszter kívánatosnak tartja azt is, hogy az igazságügyi hatóságok akkor, amikor a halottszemle és boncolás után az eltemetési engedélyt megadják, egyidejűleg az illető hatóság vagy közegeknek alkalmas módon hozzák tudomására, hogy a holttest csak az 1894:XXXIII. t.-c. 73. §-ában foglalt rendelkezések megtartása mellett temethető el. (M. VII. 618.) öngyilkosság esetében a temetési engedély megadását a 14.340/1909. I. M. sz. rendelet szabályozza. (I. K. XVIII. 285.) Jogeset. 89. §. Minden bűncselekményt, amely nem magánindítványra üldözendő, mindenki akár írásban, akár szóval feljelenthet. A szóval tett feljelentésről rendszerint jegyzőkönyv veendő fel. A feljelentés az illetékes királyi ügyészségnél teendő; azonban azt más királyi ügyészség vagy a főügyészség, valamint a rendőri hatóságok és közegek és a bíróságok is elfogadni és az illetékes királyi ügyészséghez haladéktalanul áttenni tartoznak. I. 1929:XXX. t.-c. 94. §. (1) bek.: Ha a fegyelmi eljárást olyan cselekmény vagy mulasztás miatt rendeltek el, amely valamely hivatalból üldözendő bűncselekmény tsnyálladékát is kimeríteni látszik, a fegyelmi ügyben eljáró hatóság köteles erről a kir. ügyészséget vagy járásbíróságot — a bűnvádi eljárás megindításához szükséges adatok közlése mellett — azonnal értesíteni. II. Az ügyvédek ellen vagyoni természetű bűncselekmények miatt tett feljelentéseket haladéktalanul meg kell küldeni az illeté-