Vargha ferenc - Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Melléktörvényekkel, az ujabb eljárási törvények részletes magyarázatával, rendeletekkel, joggyakorlattal, jegyzetekkel és utalásokkal (Budapest, 1941)

110 Bp. 84—85. §. mozásra vonatkozó iratokkal együtt az illető igazságügyi hatóság­hoz juttatni. (100/1917. I. M. sz. rendelet. I. K. XXVI. 154.) V. A rendőri hatóságokra és közegekre 1. E. U. 7—8. Cs. U. S94. és 395. pont, — A Cs. U. 395. pontja szerint a községi elöljáró­ságok rendőri hatósága alatt álló területen a nyomozásra, vagy egyes nyomozó cselekmények teljesítésére a csendőrség hivatott. A községi elöljáróságok nyomozást, illetőleg egyes nyomozó cselek­ményeket csak akkor teljesíthetnek, ha erre őket a kir. ügyészség, a vizsgáló- vagy kiküldött bíró, a kir. járásbíróság, vagy az ille­tékes főszolgabíró utasítja. Saját kezdeményezéséből a községi elöljáróság bűnügyi nyomo­zást csak akkor teljesíthet, ha veszély van a késedelemben, a csend­őrség nincs jelen és annyi idő sincs, hogy ez kellő időben értesít­hető legyen, ilyen esetben is azonban csak halaszthatatlan nyomo­zati cselekményeket foganatosíthat. — Ugyanúgy: E. U. 211—212. §. VI. A Cs U. 600. p. szerint a csendőrszárny-paranosnoknak jogában áll minden olyan nyomozó cselekmény teljesítését saját felelősségére elrendelni, amelynek teljesítésére a csendőrség a Cs. U. értelmében saját kezdeményezéséből is jogosult, illetőleg köteles. VII. Adócsalásnál a kir. ügyészség a közvetlenül nála tett vagy nem a pénzügyigazgatóságtól hozzá érkezett feljelentést a nyomozás teljesítése végett az illetékes pénzügyigazgatóságnak küldi meg. A kir. ügyészség, vagy a bíróság a lehetőséghez képest a pénzügyigazgatósághoz fordul a nyomozás kiegészítése végett is. (600/1927. P. M. rend. H. 0. 151. §. 1920:XXXII. t.-c. 12. §. 3. bek,) Jogeset. 1. Jogegység. Terheltnek a nyomozás folyamán az ügyész által indítványozott bírói kihallgatását a vizsgálóbíró nem tagad­hatja meg. (K. 6884/1908., Bj. LVII. 292. o.) 85. §. Rendőri hatóságok alatt értendők: az állam­nak, a törvényhatóságoknak, rendezett tanácsú váro­soknak és a községeknek rendőri hatáskörrel bíró ható­ságai és hivatalai, valamint ezeknek vezetői és önálló intézkedésre jogosított tagjai, nevezetesen a községi elöljáróságok is. Rendőri közegek: a felsorolt hatóságoknak aláren­delt hivatalnokok, az állami, törvényhatósági, városi és községi rendőrök, valamint a csendőrségnek altisztjei és legénysége. A királyi minisztérium rendelettel állapítja meg, hogy mely rendőri jogkörrel bíró hatóságok és közegek vannak a királyi ügyészség közvetlen rendelkezésének

Next

/
Oldalképek
Tartalom