Vargha ferenc - Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Melléktörvényekkel, az ujabb eljárási törvények részletes magyarázatával, rendeletekkel, joggyakorlattal, jegyzetekkel és utalásokkal (Budapest, 1941)

Bp, 80—83. §. 105 jára, lehetőleg tanuk jelenlétében függesztendő ki s er­ről az érdekelt egyén ajánlott levélben értesítendő. Ezenfelül a kifüggesztés teljesítését, a kézbesítendő irat tartalmának közlése mellett, a község elöljárósá­gának (a fővárosban a kerület rendőrkapitányságának) azzal a felhívással kell tudomására hozni, hogy arról az érdekeltet haladéktalanul értesítse. Az utóbbi érte­sítés elmulasztása a kifüggesztés útján teljesített kéz­besítés hatályát nem érinti. 81. §. Ha annak, akinek részére kézbesítést kellene teljesíteni, lakása, vagy tartózkodóhelye nem tudható ki: a kézbesítendő iratot a bíróság székhelyének és az ismeretlen tartózkodású egyén illetősége helyének köz­ségházánál a hirdetmények tábláján kell kifüggeszteni, és ha a bíróság szükségesnek találj cl, cl hivatalos és esetleg még más lapokban is közzé lehet tenni. I. A kifüggesztéssel kézbesítésre L a kézbesítési rendelet 41. §-át, a kifüggesztésről értesítésre a 73. §-át, a bűnügyi kifüggesz­tésről értesítés a községekben: 51. §. 82. §. A bíróság területén kívül lakók részére a kéz­besítés megkeresés útján történik. A külföldön teljesítendő kézbesítésre nézve a nem­zetközi szerződések és az e tekintetben fennálló szabá­lyok irányadók. I. A megkeresés útján való kézbesítésről a kézbesítési rendelet 17—18. §-a szól. NYOLCADIK FEJEZET. A nyomozás. /. A nyomozás célja és a teljesítésére hivatott ható­ságok és közegek. Tartalom: a nyomozás tárgya: 83. — a nyomozás elren­delése és irányítása: 84. 1&21:XXIX. t.-c. 5. — rendőri ható­ságok és közegek: 85. — járásbíróság nyomozó cselekményei: 86. §. 83. §. A nyomozás tárgya: azoknak az adatoknak kipuhatolása és megállapítása, melyek a vád emelése

Next

/
Oldalképek
Tartalom