Vargha ferenc - Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Melléktörvényekkel, az ujabb eljárási törvények részletes magyarázatával, rendeletekkel, joggyakorlattal, jegyzetekkel és utalásokkal (Budapest, 1941)

Bp. 65-68. §. 97 sánál és a főtárgyaláson sem mint bíró, sem mint jegyzőkönyvvezető nem járhat el. Az, aki az ügyet a vádtanács ülésén előadta, a főtárgyaláson bíróként nem lehet jelen. A vádhatározat hozásánál közreműködött többi bírák ugyanannak az ügynek főtárgyalásán eljáró tanács egybeállításánál lehetőleg mellőzendők. Jogesetek. 1. Az a bíró, aki valamely ügyben a vádtanács ülésein előadó volt, midőn előbb az előzetes letartóztatás kérdésében, majd a vizsgálat elrendelése tárgyában a vádtanács végzést hozott, a főtárgyaláson ítélőbíróként jelen lehet. (K. 3130/1909. B. III. 113.) 2. A vádhatározat meghozatalában az ítélőtáblánál mint elő­adó résztvett bíró a főtárgyaláson részt vehet. A 65. §. 2. bek. az ítélőtábla előtti eljárásra nem vonatkozik. (K. 6624/1908. Bj. LVIII. 220. o.) 3. Részt vehet a főtárgyaláson az a bíró, ki a vizsgálati fog­ság elrendelése ellen beadott feltfolyamodást a vádtanácsban elő­adta. (K. 4731/1909. Bj. LVIII. 288. o.) 66. §. A per felsőbbfokú elintézéséből ki van zárva az a bíró, aki az ügy alsóbbfokú elintézésénél, mint vizsgálóbíró, mint a vádtanács tagja, vagy mint ítélő­bíró közreműködött. I. A 64., 66. és a 65. 1. és 2. bek. megsértése a bíróval szemben a felek kérelmére figyelembe veendő semmisségi ok (384. §. 2. p. és ut. bek.); — ha azonban kizárt jegyző (64., 65. járt el, az nem semmisségi ok (384. §. 2. p.). II. Ujrafelvételnél -az alapper bírája lehetőleg mellőzendő: 461. §. ut. bek. 67. §. Az ítélőbíró és a jegyzőkönyvvezető, mihelyt a 64. és 66. §-okban vagy a 65. §. első és második bekez­désében meghatározott kizáró esetek valamelyike tudo­mására jut, köteles azt hivatali főnökének azonnal bejelenteni és abban az ügyben minden hivatalos tevé­kenységtől tartózkodni. 68. §. A vádlónak, a terheltnek, vagy a magánfélnek kérelmére mellőzni kell azt a bírót, vagy jegyzőkönyv­vezetőt, akire nézve valamely törvényes kizáró ok (64. 65. §. 1. és 2. bek., 66. §.) forog fenn, vagy akinek elfogulatlansága ellen alapos okot hoznak fel. Bűnvádi perrendtartás. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom