Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)

Burgonya minőségi hiány. 8. §. (1) Ha a felek az ipari burgonyánál egy bizo­nyos keményítőt ártalom-százalékot kikötöttek és a szállított áru kemenyttotartalma a kikötöttnél kisebb, a vevő az árut vissza­utasíthatja, ha a kikötötthöz képest 3, vagy ennél több ke­ményítő százalék hiányzik, míg ha a hiányzó keményítőszáza­lék 3-nál kevesebb, a vevő az árut a megfelelő értékkevesblet megtérítése mellett átvenni, az eladó pedig azt a vevőnek át­engedni köteles. (2) A 10. és 11. §. rendelkezései a kikötöttnél kisebb ke­ményítőtartalom miatti minőségi hiányra alkalmazást nem nyer­nek. Ha a szállított ipari burgonya a nem megfelelő keményítő­tartalmon kívül egyéb minőségi hiányokban is szenved, annak megítélésénél, hogy az értékkevesblet a 10. §-ban említett 2°lo-ot> illetőleg a 11. §-ban említett lőo/0-ot meghaladja-e, a meg nem felelő keményítőtartálom okozta értéltkevesbletet figyelembe venni nem lehet. (3) Ha az áru több részletben kerül szállításra, úgy az egyik részletnél mutatkozó keményítőtartalomhiányba a másik részletnél netán mutatkozó többletet beszámítani csak akkor lehet, ha a felek megállapodtak abban, hogy a keményítőtar­talom tekintetében a részletszállítmányok átlaga legyen irány­adó. (4) Az áru minőségének megbírálására akkor is a tőzsdei szakértőbizottság van hivatva, ha a kifogás a keményítő­tartalom tekintetében emeltetett, a szakértőbizottság azonban a keményítőtartalom megítélésénél valamely vegykísérleti állo­más megállapítását veheti alapul. A keményítőtartalom méré­sét Raymann- vagy Parow-féle mérlegen kell végrehajtani. 9. §. (1) Takarmányburgonya gyanánt — más megálla­podás hiányában — bármilyen fajtájú (5. §. 1. bekezd.) áru, esetleg különféle fajtáknak keveréke, továbbá olyan apró bur­gonya is szállítható, amely az étkezési és vetési célokra szol­gáló burgonya kiválogatása után maradt vissza. (2) A 7. §. 2. bekezdésének intézkedéseit a takarmány­burgonya tekintetében is alkalmazni kell. A minőségi hiányok következményei. (10—11. §.) 10. S. (V Ha a szerződésszerű minőséghez képest mutat­kozó értékkevesblet nem több a vételár 2o/0-ánál, a vevő az árut értékkevesblet megtérítése nélkül köteles átvenni s ő tar­tozik a kifogásolással felmerült költségeket is (Altalános Ha­tározatok 57. §.) viselni. Ha azonban az értékkevesblet a vételár 20/0-át meghaladja, az eladó — a visszautasítás esetét kivéve — a minőségi hiányoknak (lásd 4. §., 7. §. 2. bekezd, és 9. §. 1. bekezd.) megfelelő egész értékkevesbletet köteles megtéríteni. (2) Az ipari burgonya keményítőtartalma miatt emelt ki­fogás esetén az előző bekezdés helyett a 8. §. rendelkezései nyernek alkalmazást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom