Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)
Burgonya. kezdeni és a rendelkezést követő naptól számított három egymásután következő köznap alatt befejezni. 13. §. Ha a vevő a 3. §-on alapuló azt a jogát, hogy a fizetést öt nap alatt teljesítheti, igénybe veszi, az eladó a -szállítást a fizetés kézhezvételét követő hétköznapon köteles megkezdeni és tartozik azt három egymásután következő hétköznap alatt befejezni. 14. §. Két vagy több hóra szóló kötéseknél a szállítandó mennyiség havonként és számonként egyenlő részletekben értendő. Ha egyik havi részlet az illető hónapban egyáltalán nem, vagy csak részben szállíttatik, illetőleg vétetik át, az elmaradt mennyiség szállítása hallgatólag egy hónapra és így tovább hónapról-hónavra a kötés utolsó hónapjáig meghosszabbítottnak tekintetik. Ha valamelyik fél a szállítást ezen szakasz értelmében meghosszabbítottnak tekinteni nem akarja, erről a másik szerződő felet legalább öt nappal a határidő lejárta előtt ajánlott levélben értesíteni tartozik. Az eladó késedelme beáll, ha ő a vevő által a kötés és jelen szokások 11. és 12. §-aihoz képest adott rendelkezéseknek eleget nem tesz. 15. §. „Azonnali" (prompt) szállítás alatt az ügylet megkötésének napjától számított nyolc nap alatti szállítás értendő. 16. 8. Az Általános Határozatok 26. §-ának intézkedései lisztnél és őrleményeknél nem alkalmazhatók. V. Burgonya.* 1. §. A burgonya 100 kg-ként. tiszta súlyban zsák nélkül árultatik. 2. §. A burgonyát vasúton, a keskeny vág ányú vasúti vonalon való szállítás esetét kivéve, csak fedett kocsiban szabad szállítani. Azt az árut, amely keskenyváqányú vasúti vonalon, nyitott kocsiban szállíttatott, a rendes vágányú vonalrész csatlakozó állomásán fedett kocsiba kell átrakatni. 3. §„ A szerződésben meg kell jelölni, hogy a burgonya mély célra (étkezés, vetés, ipari feldolgozás vagy takarmányozás) vásároltatott. Ha a felek erre nézve nem állapodtak meg s szándékuk a fennforgó körülményekből sem tűnik ki két* Ezek a különös szokások 1932. évi április hó 11. napján, ara e naptól fogva kötött ügyletekre kiterjedő hatállyal léptek életbe.