Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)
Tasz. küL kat. 27—29. §§. költségeit a fennforgó körülmények között általában meghaladni szokták. 3. A szállító által az átvevőnek adandó térítések tekintetében ezenfelül megfelelően alkalmazni kell az Általános Határozatok Sl/b. §-ának rendelkezéseit is. 4. Minden egyes kötésegységnek egy helyen kell feküdnü. Az a) pontban megjelölt tárházak ugyanazon telepéhez tartozó raktárakat egy helynek kell tekinteni. 29. §.* Hajóban lévő árut (28. §. b) pont) csak úgy lehet felmondani, 1. ha a rakomány a tőzsdetanács által hirdetményben megjelölt dunai hajózási vállalatok valamelyikének mint fuvarozónak hajójában (uszályában) fekszik. 2. ha a rakomány a fuvarozást végző hajózási vállalatnaJc a súlyért való szavatossága mellett rakatott be és ez a súlyszavatosság még érvényben van, amit a hajózási vállalat írásban is igazol, avagy ha a rakomány súlya a hajózási vállal&t szavatossága mellett Budpesten állapíttatott meg, 3. ha a szállító egyszerre teljes hajórakományt vagy olyan részrakományt mond fel, amelyen kívül az illető hajában más rakomány nincs, 4. ha a felmondott rakomány 1000 métermázsa többszörösénél legfeljebb 50/0-kal több vagy kevesebb, 5. ha a fuvarozást végző hajózási vállalat az átvevő kívánságára vállalja a felmondott rakománynak ugyanabban a hajóban való továbbfuvarozását a Dunán felfelé bármely állomásra — Győrt is ideértve —, és pedig az érvényes, díjszabásszerű csatlakozási díjtétel ellenében, alkalmazva egyben az eredeti feladási állomás és a végleges rendeltetési állomás közötti forgalomban fennálló díjszabásszerű mérsékléseket is, és ha a hajózási vállalat ebbeli készségét írásban is igazolja. — végül 6. ha a fuvarozást végző hajózási vállalat a törvényből az üzletszabályzatából, illetőleg díjszabásából folyó felelősségét — ide nem értve a súlyhiányért váló szavatosságot, amelyre a 2. pont vonatkozik — sem ki nem zárta, sem nem korlátozta. A tőzsdetanács újabb hirdetménnyel az 1. pont szerint megjelölt vállalatokon kívül másokat is megjelölhet vagy egyes már megjelölt vállalatokat a felsorolásból kihagyhat.** * E szakasz rendelkezései 1929. évi november hó 15. nap ján léptek életbe. ** A Gabonaneműekre vonatkozó Különös Szokások 29s §-ának 1. pontja szerint (lásd a Hirdetmények Tára 1929. évi november hó 13-iki számában megjelent 427. számú hirdetményt) hajóban lévő árut tranzitó tengeriben kötött határidő-