Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)
Tász. kül. kat. 23—26. §§. 3 kg súlyú mustrát kell lemérés céljából rendelkezésre bocsátani. Ha a szerződésben átlagsúly köttetett ki, akkor a minőségi mérések eredményének átlaga irányadó, azonban figyelembe kell venni az átlag kiszámításánál az egyes kamrákban lévő mennyiségeket* 25. §. Az eladó mindennemű gabonából minden lemér? 700 kilogramm után 50 dekagramm túlsúlyt tartozik adni. Feladóvevény ellenében fizetendő árunál, ha azt hivatalosan, mérlegelték, túlsúlyt nem lehet levonni. 26. §. A gabonával megtöltendő zsákokat és a zsákmadzagot a vevő költségmentesen tartozik a szerződésben megnevezett helyre küldeni. Az üres zsákokat az elküldő tartozik a feladás alkalmával, hivatalosan megméretni s az elküldésről a darabok számának és jegyének közlése mellett az áru szállítóját értesíteni. * Az Áruüzleti Szokások Gabonaneműekre vonatkozó Különös határozatainak 24. §-a kimondja, hogy: „a minőségi súly megállapításához legalább 3 kg súlyú mustra szükséges.'" Ezzel az intézkedéssel az áruüzleti szokások azt a célt kívánták elérni, hogy a minőségi súly megállapítása érdekében a Budapesti Árú- és Értéktőzsde egy literes gabonaminőségi mérlegén három ellenőrző mérés legyen foganatosítható. Felhívja a tőzsdatanác3 az érdekelteket, hogy saját érdekükben alkalmazkodjanak az áruüzleti szokásoknak fenti rendelkezéséhez s a minőségi súlymegállapítása végett lehetőleg 3 kg-o.» mintákat mutassanak be. A minőségi súlyt megállapító mérésekkel megbízott 'tőzsdei tisztviselő utasítást kapott, hogy amennyiben a bemutatott minta két mérés végrehajtására elegendő, két, ha pedig három mérésére is elég, három mérést foganatosítson s a hivatalosan megállapított minőségi súly gyanánt az egyes mérlegelési eredmények átlagát igazolja a mérési jegyen. Ha a minta nagyságánál fogva több mérést lehetne végrehajtani, úgy a második, illetve második és harmadik mérést csak úgy lehet mellőzni, ha a felek kifejezetten, írásban, csupán egy mérés foganatosítását kérik. Ezt a kérelmet, ha egy fél kéri a mérést, ennek, ha pedig a vevő és eladó közösen kérik a minőségi súlynak megállapítását, mind a két félnek alá kell írnia. Ha a bemutatott minta 3 kg-nál kisebb s ehhez képest három mérés foganatosítására nem elegendő, ezt a körülményt a méréssel megbízott tőzsdei tisztviselő a félnek kiszolgáltatott mérési jegyen, valamint a mérési jegynek a tőzsdei titkárságnál visaszamaradó szelvényén is feltüntetni s ezeket a fel jelzéseket aláírni köteles. (A tőzsdetanács 1933. évi január hő 26-iki keletft 526/T. 1933. számú hirdetménye.)