Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)

Tász kül. kat. 8. §. 579 lamely állomásáról érkezett a vevő áltál megfelölt címre, azon­ban az eladó azt a vevő minőségi kifogása folytán visszavette, majd más áru hozzákeverése nélkül, nyilvános tárházban utó­lag kezeltette s ezután újra szállította szerződésszerű minő­ségben. (2) Olyan áru, amely nem a meghatározott vidéken ter­mett, illetőleg amely nem ennek a vidéknek valamely állomásán került az előző bekezdés rendelkezései szerint feladásra, akkor sem szállítható, ha a szerződésszerűnél jobb minőségű. 8/e. §.* (1) Ha kiköttetett, hogy a sörárpa csiraképessé­gének bizonyos meghatározott százalékot el kell érnie, olyan áru, amelynek csiraképessége a kikötöttnél teljes 3 százalék­kal kevesebb, nem szállítható. (2) 30/o-nál kisebb eltérés esetén a vevő az értékkevesblet megtérítése mellett az árut átvenni köteles. (3) Értékkevesblet gyanánt ilyen esetben a vevőt a hi­ányzó csiraképesség minden megkezdett százaléka után a vé­telárnak l°lo-a illeti meg. (4) A csiraképességet legalább 800 szemen kell meg­állapítani. 8/f. §.* (1) Ha a vevő fenn akarja tartani azt a jogát, hogy a sörárpát a szerződésnek meg nem felelő csiraképesség miatt az Általános Határozatok 49. §-ában meghatározott idő­pontoknál későbben kifogásolhassa, gondoskodnia kell arról, hogy az Általános Határozatok 50—52. §-ainak, ha pedig az áru az átvevő iparvágányra tolatott, az Általános Határozatok 48. §. 2. és 3. bekezdéseinek megfelelő időben és módon mustra pecsételtessék, mert különben az Általános Határozatok 49. §-ának rendelkezéseit a csíraképesség kifogásolására nézve is alkalmazni kell. (2) A mustrát minden esetre az árunak a teljesítés helyé­ről (vasúttól, hajóból, raktárból) való elvitele előtt, illetőleg amennyiben az áru az átvevő telepére vezető iparvágányra tolatott, annak kirakása előtt köteles a vevő pecsételtetni, mert különben az árut a csíraképesség tekintetében sem kifo­gásolhatja. (3) Amennyiben a vevő az előző bekezdések értelmében mintapecsételésről gondoskodott, nem lehet elkésettnek tekin­teni a csiraképesség címén támasztható kifogását, ha hala­déktalanul csiráztatási próbát foganatosít vagy foganatosíttat és kifogását az eladóval a próba befejezése után haladéktalanul írásban — táviratot is ideértve — közli. * E szakasz rendelkezései 1932. évi április hó 11. napján az e naptól fogva kötött ügyletekre kiterjedő hatállyal lép­tek életbe. 37*

Next

/
Oldalképek
Tartalom