Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)

324 I. 0. K. Sz. közgyűlése. tének és tagintézeteinek saját tagjai ellen fennálló követelései­ket illetően ily előnyös kielégítést a tagok elleni végrehajtás, csőd. vagy csődönkívüli kényszeregyesség esetében szintén biztosít, e törvény azonban nem tesz említést arról, hogy a ki­elégítési jog az adósnak csupán ingó, vagy egyúttal ingatlan vagyonára is vonatkozik-e. Bár abból, hogy e törvény ingó és­ingatlan vagyon közt különbséget nem téve, biztosít az Iparo­sok Országos Központi Szövetkezete és tagintézetei részére a tagok elleni követeléseik tekintetében előnyös kielégítést, a rendes törvénymagyarázat szerint arra kellene következtetni, hogy az előnyös kielégítés iránti jog egyaránt kiterjed a ta­goknak úgy ingó, mint ingatlan vagyonára, mégis arra való fi­gyelemmel, hogy azok a jogszabályok, amelyek az ingatlanból való kielégítési elsőbbséget állapítanak meg, valamennyien ki­fejezetten rendelkeznek az ingatlanokra gyakorolható előnyös kielégítési jogról, figyelemmel továbbá arra is, hogy az Orszá­gos Központi Hitelszövetkezet és tagintézetei részére nyújtott kedvezménynél nagyobb kedvezmény nyújtása a törvényhozás­nak az 1924: XVIII. tc. törvényjavaslata indokolásából nem lehetett a célja, a kir. Kúria azt a jogi álláspontot foglalja el, hogy az 1924: XVIII. tc. 21. §-ában biztosított előnyös kielégí­tés a tagoknak csupán összes ingó vagyonára áll fenn. E jogi álláspont helyességét illetően a kir. Kúria utal még arra is, hogy az ellenkező álláspont az iparosok részére más hitelezők által nyújtandó kölcsönök folyósítását a legnagyobb mérvben veszélyessé tenné, mert e hitelezőket jogaik biztosítása céljából az elé a rendkívüli s így az ők. mint a kölcsön mielőbbi sima folyósításának lehetőségét tekintve, az adósok érdekeit is fe­lette hátrányosan befolyásoló, sőt a jelzáloghitelnyújtást majd­nem lehetetlenné tevő feladat elé állítaná, hogy az ország ösz­szes Iposz. kötelékébe tartozó hitelszövetkezeteinek a tagnév­sorát kénytelenek volnának betekinteni, nehogy az egyébként telekkönyvik^- biztosítottként jelentkező jelzálogos kölcsön ki­elégítési alapja az Iposz. és tagintézetei által az in°;atlanra gyakorolható előnyös kielégítési jog útján "elvonassék. E jogi álláspont helyességét a kir. Kúria igazolva látja ezenfelül azzal is, hogy fel sem tételezhető az. hogy akkor, amidőn törvényes rendelkezéseink, nevezetesen a 24.000/1929. I. M. sz. rendelet 15. §-a, a 600/1927. P. M. számú hivatalos összeállítás 83. §-a a közadók módjára behajtandó s az Iposz. és tagintézetei köve­telését megelőző elsőbbséggel bíró tartozásoknak csak annyi­ban adnak előnyös kielégítést, amennyiben azok az ingatlano­kot közvetlenül terhelik. — sőt ezt az előnyös kielégítési jo­got az 1923: VII. tc. 74. §-a s a 600/1927. számú P. M. hivata­los összeállítás 83. §-a időbelileg is úgy korlátozza. hop:y a törvényes elsőbbség: csupán a jogerőre emelkedett legutolsó árverés napjától visszafelé számított utolsó három évre kive­tett és esedékessé vált köztartozásokra gyakorolható, — az

Next

/
Oldalképek
Tartalom