Nizsalovszky Endre (szerk.): Kereskedelmi jogi szabályok. Hatályos törvények és rendeletek a kereskedelmi törvényen kívül (Budapest, 1943)

1931: XX. tc. 12.. 13. §§. 155 tizenöt nap eltelte előtt a választott bíróság határo­zatát nem lehet végrehajtani. A választott bíróság ítéletét a Pp. 784. §-ában említett okokon felül keresettel érvényteleníteni lehet abban az esetben is, ha az ítélet e törvénynek vala­mely rendelkezésébe ütközik. Azon az alapon, hogy a választott bíróság ítélete e törvény valamely rendel­kezésébe ütközik, az ítélet érvénytelenítése iránt csak a kir. kincstári jogügyi igazgatóság a m. kir. közgaz­dasági miniszter utasítására indíthat keresetet. Ha az ítéletet csak azon az alapon, vagy azon az alapon is támadják meg, hogy e törvénynek valamely rendelke­zésébe ütközik, a keresetet a Kartelbíróság előtt kell megindítani. A kir. kincstári jogügyi igazgatóság által indított kereset a választott bíróság határozatának végrehajtá­sát a Kartelbíróság határozatának meghozataláig fel­függeszti. A feleknek olyan megállapodása, amely szerint a választott bíróság ítéletét a marasztalás összegének előzetes letétele útján bíróságon kívül is végrehajtani lehet, semmis. Ha az ítéletet csak azon az alapon, vagy azon az alapon is támadják meg, hogy az az 1931. évi XX. tc. valamely ren­delkezésébe ütközik, a keresetet a kartelbíróság előtt kell meg­indítani. (C. 5805/1933. — Gr. XXVIII. 979.) A választott bírósági szerződést magában foglaló B. jelű megállapodás, az 1931: XX. tc. 1. és 2. §-ának hatálya alá esik, amely megállapodás érvényességéhez annak következté­ben, hogy annak létesítésében kereskedelmi társaságok is részt vettek, az id. tc. 2. §-a szerint annak írásbafoglalásán felül, a m. kir. közgazdasági, illetve kereskedelemügyi (id. tc. 19. §.) miniszterhez nyilvántartás végett való bemutatására is szükség volt. A bemutatásnak — minthogy az id. tc. életbelépése előtt keletkezett megállapodásról van szó, — a törvény 16. §-a szerint a törvény életbelépésétől számított 45 nap alatt, tehát 1931. évi november hó 29. napjáig kellett volna megtörténnie. CAz 1931. XX. tc. az 5381/1931. M. E. számú rendelet szerint 1931. október 15. napján lépett életbe.) Nem vitás, hogy a bemutatás egyáltalában meg nem történt. A bemutatás elmu­lasztása folytán a B-/. jelű megállapodás az id. tc. 2. §-a szerint érvényét vesztette, és ahhoz sem fér kétség, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom