Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)

62 Mt. 1785. §. Házastársi öröklés. Ellenben nyitva hagyta a 218. számú elvi határozat azt a három kérdést, hogy megszünteti-e a hitvestársi öröklésre való igényt az asztaltól és ágytól való jogerős elválasztás? vagy a bontó (elválasztó) kereset puszta megindítása, avagy az erre adott megbízás is? Az első kérdésre igennel válaszol a 217. számú E. H., mely ugyan a H. T. életbelépte előtt hozatott s egy 1860-ból, tehát olyan időből eredő szentszéki ítéletre vonatkozik, amikor polgári bontóítélet még nem is keletkezhetett, de azért kétségtelen, hogy ugyanilyen tekintet alá esik a H. I. alapján hozott ágytól és asztaltól elválasztó ítélet is, mert a szóban levő döntés mintegy két évtizeddel a Ht. életbelépte után vétetett fel a PHT-be és mert a HT. 105. §-ának 2. bekezdése világosan kimondja, hogy ,,a vagyonjogi viszonyok tekintetében az ágytól és asztaltól való elválás a felbontás joghatályával bír". Rendkívüli figyelmet érdemel és jellemző példa az Mt.-ben foglalt jogtételeknek beszivárgás útján mai bírói gyakorlatunkban való meggyökerezésére a Kúriának alább közölt két határozata. Az egyik (P. I. 1996/1927.) kifejezetten kiegészíti a 218. sz. elvi határozatot azzal, hogy akkor sincs helye hitvestársi öröklésnek, ,,ha az örökhagyó halála idejében a házasság felbontását kérhette s ez iránt vagy az ágytól és asztaltól való elválasztás iránt a keresetet előterjesztette", a másik (P. I. 2543/ 1928.) pedig elegendőnek tekinti erre azt is, ha az örökhagyó a bontópernek ilyen körülmények közt való megindítására csupán megbízást adott (ez túlzás). Egyébként kiemelendő, hogy jelenlegi jogunk a hitvestársi öröklési igény megszűnésének oka gyanánt a méltatlanságot csupán feltűnően szűkebben ismeri el, mint az özvegyi jognál (1. Mt. 1823—1824. §-oknál), amely utóbbit, mint quasi nőtartást már a „tartásra" nem méltó — noha örökjogilag egyébként nem méltatlan — özvegyasszonytól is megtagad. E. H. 218. sz.: Az érvényes házassági frigyen alapuló hitvestársi öröklésre való igény csak akkor enyészik el, ha a házasság jogerejűleg felbontatott, s így abban az esetben, ha a házastársak tényleg különválva éltek, de házasságuk bíróilag fel nem bontatott, sem érvénytelennek nem nyilváníttatott: a hitvestársi öröklésnek helye van és sem az állandó különélés, sem az életben maradt házastárs vétkessége a hitvestársi öröklést meg nem szünteti. (4750/1905. PHT. 218.) Azonos: Rp. I. 8988/1915. MD. X. 98.; továbbá P. I. 2649/1913. MD. VIII. 141. és 6275/