Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)
IV célozza a kötet elejére helyezett bevezetés. A jobb tagozás és a könnyebb áttekinthetőség érdekében a Mt.-nek majdnem minden egyes §-át címfelirattal láttam el és ugyanerre szolgálnak az egyes oldalak feliratai is. Ami pedig a bírói határozatokat illeti, a jelentősebbeknél kurzívszedéssel emeltem ki a tartalom fontos részét és a határozatokat nem mindenütt közöltem meghozataluk időbeli sorrendjében, hanem belső összefüggésük szerint csoportosítottam és ahol nagyobb számban voltak, ott közös címfeliratok alá foglaltam össze őket. Súlyt helyeztem továbbá — főleg a Polgári jogi Határozatok Tárába felvett döntéseknél — indokolásaik közlésére is, amelyek gyakran a leggondosabb kommentárnál is jobb útbaigazítást és több tanulságot nyújtanak. Egyes fontosabb kérdéseiknél figyelemmel voltam a bírói gyakorlat változásának feltüntetésére is. Mindezt természetesen csupán az anyag nagy bősége mellett alig elegendő hely engedélyezte lehetőségek korlátai között tehettem. Korlátozást jelentett továbbá a mü gyakorlati célja is, amely nem egyéni — bár megindokolt — nézetek, hanem elsősorban megbízható joganyaggyűjtemény közlésére irányúi, úgy hogy — egészen szórványos utalásokra nem tekintve — a jogirodalom idézésére s a jogszabályok kritikájára természetszerűleg alig terjeszkedhettem ki, hanem — kevés kivétellel és főleg ott, ahol saját álláspontommal is egyezett — a ptkv. első tervezete vagy törvényjavaslata, illetve bizottsági szövege indokolásának közlésére szorítkoztam. A teljesség kedvéért a Mt. szövegét követően az öröklési jogcímen alapuló követelésék valorizációjára vonatkozó anyagot, úgyszintén egészen röviden az öröklési jog főbb nemzetközi vonatkozásainak összefoglalását is adtam. Miután célszerűnek látszott az örökösödésre vonatkozó anyagi és eljárási jogot egy kötetben egyesíteni, az örökösödési eljárást is közöltem a mű második részében, mely az 1894: XVI. t.-c.-ben foglalt alaptörvényt már az illető §-okhoz beillesztett ama módo-