Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)

XXVII ben nem adja meg a tanúk korhatárára vonatkozó kedvezményt, viszont a záradék helyett minden esetben megelégszik az elöttemezéssel. Az 1872. §. a kiváltságos végrendelet háromhavi érvényességi határidejét mint tempus utile-t számítja. A végrendelet tartalmát meghatározó általános szabályok (1873—1894. §§.) körében új a végrendelkezés személyszerűségének elve alól kivételt statuáló 1875. §. 2. és 3. bekezdése, amelyeket fentebb már érintettünk; új továbbá a végrendeletet kiegészítő okiratra vonatkozó 1876. §. annyiban, amennyiben szigorítja mai jogunkat, mely szerint csak a részesítendő személy tekintetében szükségesek a végrendelet alaki kellékei, míg egyéb vonatkozásokban elég, ha a külön okirat csak bizonyító erővel bír. (1876: XVI. t.-c. 12. §.) Mint formális értelmezési szabály, új rendelkezést tartalmaz mai jogunkkal szemben az 1879. §., amely túloz abban, hogy a házastárs részesítésének hatálytalanítására már a bontóper megindítására vonatkozó megbízás adását is elegendőnek nyilvánítja (I. 386. 1.). A törvényes örökösök, család stb. javára szóló végrendeletnél új az 1883. §. 2. bekezdésében kimondott értelmező szabály. Némileg túlmegy élő jogunkon a házasságkötéstől való eltiltást mint végrendeleti feltételt tárgyazó 1890. §. Az örökösnevezés (1895—1913. §§.) körében új az örökrészek arányos leszállításáról szóló 1904. §. 2. bek. s a végrendeleti növedékrész önállóságát kimondó 1909. §. (1. bővebben 420—421. 1.). Az utóörökösnevezésnél, melynek szabályait a Mt. rendszerileg nem egyesítve, hanem több helyen (1914—1923. §§., 2052—2054. §>§. és 2152—2165. §§.) adja, bírói gyakorlatunkban ki nem mutatható, de jogi irodalmunkban általánosan vallott szabályt foglal magában a gyermektelen ivadék utóörökösére nézve az 1920. §. és formailag új értelmező tételt mond ki az utóöröklés terjedelméről az 1923. §. A hagyományrendelésnél a Mt. fenntartja úgy a közönséges (1924. §.), mint a közvetlen (dologi) hagyományt (1925. §.), amely utóbbinak tárgya tekintetében az örököst a kezelő végrendeleti végrehajtó jogállása illeti meg (2055. §.) és az örökös birtokában levő közvetlen hagyománytárgy a hagyatéki hitelezők javára az egyéb közönséges hagyománnyal egy tekintet alá esik, ha a