Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)

132 Mt. 1795—1811. §§. Ági öröklés. vételár az újonnan szerzett ingatlan vételárát meghaladja-e vagy sem. (1910. április 26-án. 939/1910. PHT. 228.) Ági jellegű ingatlanok eladása és más ingatlanok megszerzése esetében ági értéknek, — akár meghaladja az elért vételár az újonnan szerzett ingatlan vételárát, akár nem, — az eladott ingatlan helyébe lépő vételár tekintendő. (P. I. 1292/1921. Mjog Tára III. 35. Ugyanígy: 1354/910. MD. IV. 139.; 939/910. MD. IV. 90.) Az elidegenített ági javak helyébe nem azoknak a háruláskor volt értéke, hanem az azokért befolyt vételár lép és az ági örökösnek öröklési igénye a szerzeményi vagyonból a vételár erejéig elégítendő ki. A kiemelt jogszabálytól való eltérésnek nincsen helye a felperes által felhozott abból az okból sem, hogy az említett ingatlanjutalékot az 1919. évi március 22-én, vagyis olyan időben idegenítették el, amikor rendes forgalmi ár ki sem alakulhatott, mert az örökhagyó vagyonába csak a vételár folyt be. (C. I. 7312/1930. J. H. VII. 325.) A perben nem merült fel adat arra, hogy az eladott ági ingatlanok elidegenítésükkor az értük kapott vételárnál többet értek, azért a fellebbezési bíróság ez irányban szakérlőnek meghallgatását jogszabálysértés nélkül mellőzhette. (C. I. 4041/ 1928. J. H. IV. 978.) Az ági vagyon állagának változtatása által bekövetkezett csökkenés dacára az ági vagyon eredetileg volt mennyisége szerint térítendő meg a szerzemény terhére. (C. I. 1321/1929. J. H. IV. 1413.) Állandó bírói gyakorlat szerint a természetben már nem létező ági vagyonnak az értéke mindig hiánytalanul adandó ki a hagyatékból, ha az ági vagyon értékét meghaladó szerzeményi vagyonból örökhagyónak a tartozásai fedezhetők. (Rp. VII. 306/1915. MD. IX. 270.) A természetben meglévő, de a fennforgó körülményeknél fogva természetben ki nem adható ági vagyon nem az örökhagyóra történt háramláskor, hanem az örökhagyó halálakor volt értéke szerint adandó ki az ági örökösöknek, mert az időközi áremelkedés, esetleg csökkenés az ági örökösöket illeti. (5378/ 910. MD. V. 88.) A fellebbezési bíróság az ági vagyon értékéül az örökhagyó elhalálozásának időpontját helyesen vette irányadóul, mert az ingatlanok természetben meglévén, teljesen közömbös, hogy azok milyen értéket képviseltek akkor, amikor örökhagyó azokat ajándékba kapta. Ugyanez áll az alperes által az ingóságok (ökör. tehén és tinó) értékelése ellen emelt panasz tekintetében is. (C. I. 760/1928. J. H. IV. 351.) A meglevő ági vagyon értékének a forgalmi viszonyok folytán előállott értékemelkedése szerzeménynek nem minősíthetők (9260 906. MD. I. 48.)