Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)

66 Mt. 1786—1787. §§. Törvényes öröklés. Ez a szabály megfelelően áll az ági öröklésre is. Uj szabály, mely azonban fennálló jogunk szellemével teljes összhangban van, abból le is vezethető. ,,Ez a §. az ú. n. törvényes örökösi növedékjogról szól, s a növedékrész önállóságának elvét mondja ki az örökrész terhei, valamint az osztályrabocsátás szempontjából. Ha az örökhagyó akár a törvényes örököst, akinek örökrésze ily módon megnagyobbodott, akár a kieső örököst más-más hagyományokkal és meghagyásokkal terhelte: fel kell tenni, hogy e terheket a másik örökrészre kiterjeszteni nem akarta. Ugyanez áll, ha a kieső örököst osztályrabocsátás kötelezettsége terhelte, mely a Mt. 2144. §-a szerint a helyébe lépő ivadéktársra hárul át: az osztály egyenlőségének elvét sértené, ha a törvényes örökös a maga eredeti örökségének csökkentését tartoznék tűrni a kieső örökös osztályrabocsátási terhe okából. Ámde a jelen 1787. §. tovább megy s azt is kimondja, hogy az örökös viszont növedékrésze csökkentését sem köteles tűrni a saját eredeti osztályrabocsátási terhe alapján. A Mt. e részben abból indul ki, hogy olyankor, amikor az örökhagyó egyik ivadékát túladományban részesíti (Mt. 2149. §.), ezzel őt csak saját egyéni öröklési várományára nézve akarta kielégíteni, de nem akarta tőle elvonni (vagyis az adomány feleslegével megterhelni) azt a részt, amely várományos társának kiestével majdan reá hárulhat." (Ptj. ind. IV. köt. első fej. 6. pont.) ,,Az 1787. §. szabálya az ági örökrésznek (ági hagyománynak) más jogosult kiesése következtében beálló növekedésére is vonatkozik és ebben a körben nemcsak az oldalrokonok törzsönkénti öröklésére alkalmazható, hanem abban az esetben is, ha az örökhagyónak ági öröklésre jogosult szülője vagy nagyszülője több olyan ághoz tartozik, amelynek mindegyikéről hárult vagyon az örökhagyóra." (U.-ott második fej. 4. pont.) A „törvényes öröklési növedékrész"-nek a hagyományok és meghagyások tekintetében való önállóságáról természetesen csak akkor lehet szó, ha az örökhagyó végintézkedést hagyott hátra, melyben a törvényes örökösödést rendelte el, de egyes törvényes örököseit hagyománnyal terhelte (és esetleg egyeseket ki is rekesztett az öröklésből). Tiszta — érvényes végintézkedés nélküli — törvényes öröklés esetében ugyanis meghagyásról egyáltalában nem, hagyományról pedig csak az ági öröklés és az özvegyi jog. mint jogi természetük szerint törvényes hagyományok formájában lehet szó, ámde ezek az egész tiszta hagyatékot, tehát valamennyi törvényes örökrészt egyaránt terhelik és így valamely törvényes örökös eredeti és növedéki részesedésének velük szemben való megkülönböztetése gyakorlatilag értéktelen lenne. Végr. örökös növedékjoga: 1907—1909. §§. V. ö. kiesés: Mt. 1769. §.; hagyomány: Mt. 1924—1948.,