Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényben. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. V. kötet. (Budapest, 1929)

Mt. 1767. §. Holtkéz. 15 ^említett törvények az ősiségi intézménynek védelmére és megerősítésére szolgálnak. De hogy a holtkézről alkotott törvényeknek főcélja az ősiségi intézménynek s a korona háramlási jogának védelme volt, bizonyítja az 1542: XXXIII. t.-c. is, mellyel a királyi és szabad városoknak nemesi birtokok szerzése az ország szent koronája sérelmére levőnek nyilváníttatik azért, mert a községnek adományozott birtokok, örököseik soha ki nem halván, sohasem háromolhatnak a kir. ügyészre (íiscusra); valamint az ország erdélyi részére vonatkozóan az Approbatae Constitutiones I. rész 1. címének 10. és I. rész, 6. címének 2. cikke is, melyekben ingatlan javaknak az egyház vagy az egyházi rendhez tartozók számára szerzése egyenesen mint a királyi jognak vagy valamely törvényes örökösnek sérelmére levő tiltatik. Régebbi joggyakorlatunk is a holtkézről szóló törvények főcéljául az ősiség s a királyi jog (jus regium) megóvását tekintette, így pl. a 481. sz. döntvényben (de causis ad ínvalidationem fassionum ex praejudicio 48) annak okául, hogy világi jószágok a kir. ügyész (fiscus) örökösödése alól örökre el ne vonassanak. Ezekből következik, hogy az ősiségi s a koronát régibb törvényeink szerint illetett háramlási jog eltörlésével megszűntek azok a tényleges viszonyok, melyeknek védelme a holtkézi törvények alkotásának főindoka volt, ami egyszersmind e törvényeknek hatálytalanná váltát is maga után vonja. Igaz ugyan, hogy a holtkézi törvények a kir. kincstár s a vér- és jogközösségben levő családtagoknak várományi igényein, s az ezekkel kapcsolatos állami érdekeken felül annak a célnak is szolgáltak, hogy az egyházi és világi rend közt a vagyoni egyensúly biztosíttassák; e legiszlativ politikai indok azonban az 1818. évi törvények által teremtett uj helyzet s a magyar törvényeknek 1861. évben történt visszaállítása után jelentőségét veszítvén, a holtkézi törvények intézménye viszonyaink átalakulásával fejlődött mai jogrendszerünkbe nem illik többé. Kétséget nem szenved hogy a holtkézi törvények a katholikus egyhá.zak. egyházi testületek s egyházi személyek birtokszerzését korlátozták; ellenben minden más. a törvényes bevett vallásfelekezethez tartozó felekezet egyházainak, egyházi testületei s egyházi személyeinek birtokszerzési képessége semmiféle korlátozásnak alávetve nem volt. Okszerűen fel nem tehető hogy az 1847/48. évi törvényhozás az ugyanaz évi XX. t.-c. 2. §-ának azzal a nagy horderejű kijelentésével, hogy a hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetre nézve különbség nélkül tökéletes egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg. éppen a katholikus egyházzal szemben a jogegyenlőség elvét megcsonkítani s a bevett többi vallásfelekezeteket a birtokszerzés tekintetében nálánál nagyobb jogosítvánnyal kívánta volna felruházni.