Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényben. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. V. kötet. (Budapest, 1929)

xxr már eleve arra vannak utalva, hogy a jogerős bírói döntés­ből kell azt utólag megtudniok. Az anyagi jogba perenkívül való bírói belenyúlásra adnak módot azok a §-ok, amelyekben a Mt. feljogo­sítja a bíróságot, hogy bármely érdekelt kérelme alapján határidőt tűzhessen, melynek elmulasztása súlyos szank­cióval jár. így határidő tűzhető a nyilatkozásra annak, akire az örökhagyó a végrendelet valamely határozatlanul hagyott pontjának közelebbi meghatározását reábízta; a határidő sikertelen leteltével a megbízott többé nem hatá­rozhat és a hagyatéki bíróság dönt ilyen esetben afelől, hogy a végrendeleti intézkedés mennyiben állhat meg (1875. §.). Határidőt tűzhet a hagyatéki bíróság a meg­hagyás teljesítésére (1950. §.), továbbá az örökösnek az elfogadási nyilatkozatra, melynek sikertelen elteltével az örökséget elfogadottnak kell tekinteni s ez áll a közvet­len hagyományra is (2067. §.). Széles körben honosítja meg és fontos joghatállyal ruházza fel a Mt. a peren­kívüli bejelentést. Az örökhagyó a végrendeleti intézke­dést időbeli korlátozás nélkül nem keresettel, hanem a bíróságnál tett perenkívüli bejelentéssel támadhatja meg. (1955. §.) A megtámadás szándéka az örökösödési eljárás során — tehát perenkívül — is bejelenthető és ez eset­ben a megtámadás határidejének folyása az örökösödési eljárás tartama alatt szünetel. (1956. §.). Az örökség visz­szautasítása a hagyatéki bíróságnál tett bejelentéssel tör­ténik (2060. §.). Az örökség (hagyomány) kifejezett elfo­gadásához az érdekelt személy irányában tett nyilatkozat, vagy a hagyatéki bíróságnál tett perenkívüli bejelentés szükséges (2061. §.). Az elfogadást vagy a visszautasítást a hagyatéki bíróságnál tett bejelentéssel kell megtámadni (2070. §.). Ugyancsak bejelentést, de egészen más jogi természetűt ír elő a 2091, §., mely szerint utóörökösödés esetében az előörökös, ha pedig meghal, az ő örököse a hagyatéki hitelezőkkel szemben köteles az utóörökösödés beálltát a hagyatéki bíróságnál haladéktalanul bejelen­teni, ha azt az utóörökös még nem jelentette be. Tisztán eljárásjogi jellegűek a Mt. ama szabályai, amelyek a hagyatéki bíróság hagyatéki-, illetve ügygond­nok rendelési jogkörét bővítik. így a meghagyás teljesí­tésére kitűzött határidőnek a terhelt terhére róható el­mulasztása esetében a hagyatéki bíróság ügygondnokot

Next

/
Oldalképek
Tartalom