Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényben. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. V. kötet. (Budapest, 1929)

Bevezetés. I. Magyarország Magánjogi Törvénykönyvének javaslata elsősorban a fennálló jog konzerválását célozza. Ez a kodifikacionális vezérelv, mely a személyi és családi, valamint a dologi és kötelmi jogon is végigvonul, éppen az öröklési jogban nyilvánul meg leghatározottabban. Mindjárt meggyőződhetünk erről, ha azt keressük, hogy mai öröklési jogunkból mit nem tartalmaz a Mt. negyedik címe. Ezt vizsgálva, látjuk, hogy fennálló öröklési jogunk anyagából csupán a rendi és partikuláris jellegű szabályokat ejti el, amelyek elavultak, vagy feleslegesek: így mellőzi az özvegyi öröklés (successio vidualis) intézményét (1. alább 163—166. 1.), melyet a közszerzeménynek a nemesi és honorácior osztályokra való kiterjesztése különben is feleslegessé tesz, elhagyja a jász-kún statútumnak a hitvestársi öröklésre vonatkozó rendelkezéseit (79—85. 1.) és elejti végül az özvegyi jog tekintetében a jobbágyok öröklési jogáról szóló 1840: XVIII. t.-c. 18. §-ában (140. 1.), valamint a jász-kún statútumban (161—163. 1.) foglalt külön szabályokat. A Mt. negyedik címében nem található többi öröklési jogi szabályok nem az elejtés célzatával hagyattak ki, hanem vagy rendszerbeli okokból nyertek elhelyezést a Mt. más címeiben — így az örökség haszonélvezete a dologi jogban (675. §.), míg a bizonyos végintézkedés tételére vagy visszavonására kötelező szerződés semmissége (975. §.), a még élő személytől várt öröklés tárgyában kötött szerződés (976. §.) és az örökség vétele (1438—1446. §§.) a kötelmi jogban — vagy külön törvényekben (rendeletekben) való szabályozásra utaltattak, mert természetüknek inkább a kódextől elkülönített ilyen speciális rendezés felel meg — aminő pl. az egyházi személyek végrendelkezési joga és az utánuk való öröklés (166—204. és 212—218. 1.) —