Fabinyi Tihamér (szerk.): A polgári perrendtartás törvénye és joggyakorlata. 1911:I. t.-c., 1912:LIV. t.-c., 1925:VIII. t.-c. és 1930:XXXIV. t.-c. II. kötet. (Budapest, 1931)

14 Bányabíráskodás. a fellebbezési bíróság, valamint a felülvizsgálati bíróság is — a 10. §. második és harmadik bekezdésében, a 499. §. második bekezdésében, illetőleg az 552. §. második bekezdésében az értéktől függő hatáskörre nézve megállapított kivételekkel — az eljárás egész folyamán hivatalból veszi figyelembe. Ehhez képest a pert a hatáskör hiánya miatt mind a három fokú bíró­ság megszünteti. A bányabírói hatáskörre azonban nem helyez ily nagy súlyt a Pp. és nevezetesen nem tartja indokoltnak azt, hogy ennek a hatáskörnek a hiányát a felülvizsgálati bíróság hiva­talból vegye figyelembe; visszás lenne, ha a már két bíróság által tárgyalt ügyben hozott ítéletet hatályon kívül helyezné s a pert megszűntetné a harmadfokú bíróság akkor is, amikor az ítélet esetleg egyébként jó és a felek a hatáskör hiánya miatt nem panaszkodnak. Mivel ilyen szigort a közérdek nem köve­tel, bátran lehet ennek a sérelemnek érvényesítését a felekre bizni s a bányabírói hatáskör hiányának a harmadfokon figye­lembevételét csak akkor engedi meg, ha emiatt a felek valame­lyike felülvizsgálati panasszal él. Minthogy pedig a hatáskörnek ez a szabályozása teljesen megegyezik azzal a szabályozással, amelyet a Pp. a kizárólagos illetékesség figyelembevételére nézve felállít, ezért az 585. §. külön szabályok felállítása helyett csak azokra a szabályokra utal, amelyeket a kizárólagos illetékesség figyelembevételére nézve megállapít. A Pp.-nek ez a szövege azt is kifejezi, hogy azt a körülményt, mikép az ügy bányabírói hatáskörbe tarto­zik, nem lehet figyelembe venni akkor, ha a bíróság, amely az 583. §. értelmében bányabírói hatóságot gyakorol, az ügyet nem mint bányaügyet intézte el. Arra az esetre, amikor a bányabírói hatósággal felruházott bíróság bányaügyként intézett el olyan ügyet, amely bányabírói hatáskörbe nem tartozik, tehát annak a körülménynek figye­lembevételére nézve, hogy az ügy a bányabírói hatáskörbe nem tartozik, nem állít fel a javaslat külön szabályt, mert ha a bí­róság egyébként hatáskörrel és illetékességgel birt, eljárása csakis ezen az alapon nem támadható meg, ha pedig a bíróság egyébként nem birt hatáskörrel vagy illetékességgel, ezt a kö­rülményt az általános hatásköri vagy illetékességi szabályok szerint kell megbírálni. Jegyzet. A kizárólagos illetékesség figyelembevételére vo­natkozó szabályok: 51. §., 180. §. ut. bek., 449. §. 586. §. Az 584. §. 1. pontjában említett perek kizáró­lag annak a helynek a bírósága előtt indítandók meg, ahol az az ingatlan fekszik, amelyre a jogosítvány vonatkozik, a 3. és az 5. pont alatt említett perek pedig kizárólag

Next

/
Oldalképek
Tartalom