Fabinyi Tihamér (szerk.): A polgári perrendtartás törvénye és joggyakorlata. 1911:I. t.-c., 1912:LIV. t.-c., 1925:VIII. t.-c. és 1930:XXXIV. t.-c. I. kötet. (Budapest, 1931)
13(3 Képviselet. azért ö kizárólag, vagy amennyiben ezt a kisebbség véleménye alapján tenné, vele együtt mindazok felelősek, akik ezen kisebbségi véleményhez csatlakoztak. (10. §.) A kir. kincstári jogügyi igazgatóság személyzeti és fegyelmi ügyekben kizárólag a magyar kir. pénzügyminiszternek van alárendelve. Amennyiben azonban az l. §. értelmébeni jogképviselet, jogi vélemények adása vagy jogügyletek és ezekre vonatkozó okiratok létesítésénél való közreműködés, vagy a kincstári ügyészségeknél fölmerült hiányok orvoslása szükségeltetik, köteles a kir. kincstári jogügyi igazgatóság bármelyik minisztérium felhívásának és bármely állami hatóság vagy hivatal megkereséseinek a fennálló törvények szellemében és a 4. §. utasításai szerint eleget tenni. (11. §.) A m. kir. kincstári jogügyi igazgatóságnak, oly eseteket kivéve, melyeknél a késedelem veszéllyel jár, nem szabad az illetékes minisztérium vagy más állami hatóság előleges felhatalmazása és utasítása nélkül sem felperesként fellépni, sem alperesként perbe bocsátkozni; azon esetben pedig, melyben ezt nagyobb veszély elkerülése végett megtenni kényszerült, a felvagy alperesként tett lépések is, az illetékes minisztériumnak vagy más állami hatóságnak utólagos jóváhagyás végett késedelem nélkül bejelentendök. Az illetékes minisztérium vagy más állami hatóság beleegyezése az egyességek kötéséhez is szükséges és a kir. kincstári jogügyi igazgatóság csakis sürgős vagy különben tanácsos esetekben van jogosítva a bíróság előtt egyességre lépni, de akkor is az egyesség az illetékes minisztérium vagy más állami hatóságnak utólagos jóváhagyás végett bejelentendő. — A kincstár jogainak bírói úton való érvényesítésénél minden megengedett és célszerűnek mutatkozó jog orvoslat, valamint a rendelkezésre álló és máskülönben tanácsos biztosítást vagy egyéb elővigyázati intézkedések (zárlat, előleges bírói szemle stb.), valahányszor ezt a kincstár érdeke megkívánja, alkalmazandók s általában minden lehető óvintézkedések megteendők. A biztosítási intézkedések megszüntetéséhez, sürgős szükség esetét kivéve, az illetékes minisztériumnak vagy más állami hatóságnak engedélye szükséges. — Egybehangzó első- és másodbírósági ítélet hozatala esetén a kir. kincstári jogügyi igazgatóság, ha a további fellebbviteltől sikert remél, azt feltétlenül alkalmazni köteles. Ellenkező esetben köteles a fellebbvitel abbanhagyása iránt az illetékes minisztériumhoz vagy más állami hatósághoz indokolt javaslatot tenni; de ha annak határozata a fellebbviteli határidőben meg nem érkeznék, a jogorvoslat törvényes határidőn belül mindenesetre benyújtandó. — A vett megbízások teljesítése az eljárás végeredménye azon hatóságnak, mely a megbízást adta, mindenkor be jelentendő. Befejezett perek a kir. kincstári jogügyi igazgatóság perkönyveiből csak akkor törülhetők, ha ez azon hatóság részé-