Fabinyi Tihamér (szerk.): A polgári perrendtartás törvénye és joggyakorlata. 1911:I. t.-c., 1912:LIV. t.-c., 1925:VIII. t.-c. és 1930:XXXIV. t.-c. I. kötet. (Budapest, 1931)

Pp. 72. §. 133 használt erdők és kopár területek állagának elidegenítésére, egyénenként való felosztására és megterhelésére nem terjed ki, amiből nyilvánvaló, hogy a közös birtokosok gyűlése és az elnök a kisajátítási eljárás során sem képviseli (törvénynél fogva) a közös birtokosokat, azaz a közös tulajdonostársakat. (1925. nov. 5. Pk. V. 465. Pdt. XII. 12.) A legeltetési társulat perbeli jogképességéhez az alapszabá­lyok jóváhagyásának közzététele, a törvényes képviselethez pedig az szükséges, hogy a közgyűlés az általa választott elnök­nek a per vitelére felhatalmazást adjon. Mindezek pótlása a per során is történhetik; ez azonban kihatással van a per­gátló kifogással felmerült költségek viselésére. (P. V. 1709/1927. Pdt. XIV. 68.) A volt úrbéresek és zsellérek, mint tulajdonostársak — hi az 1913: X. t.-c. 1. §-ában előírt társulat még meg nem ala­kult — úgy az erdő, mint a legelő alatti szénre vonatkozó jogo­kat többségi határozattal együttesen bérbeadhatják, minélfogva a haszonbérlet megszüntetése iránti kereset indítását is elhatá­rozhatják és evégből ügyvédi meghatalmazást kiállíthatnak, illetve — az általuk választott képviselők útján — az ehhez szükséges perképességgel rendelkeznek. (P. VI. 4084/1927. Pdt. XV. 58.) A kir. kincstár képviselete. (16.719/1870. I. M. sz. r.) I. A már korábban létesített katonai és kincstári uradalmi ügyészségek továbbra is fennhagyatnak. II. Erdélyre vonatkozván, tárgytalan. A kincstári jogügyi igazgatóság részére különösen fenn­tartott hatáskörbe tartoznak: 1. Az államkincstár ellen indított, vagy ezentúl indítandó szenvedőleges parek vitele, különbség nélkül bármely minisz­térium szakmáját érintik is azok. 2. Valamennyi, a pénzügyminisztériumon kívüli miniszté­rium aktív pereinek vezetése, a pénzügyminisztérium aktív perei közül azonban csak azok, amelyeknek vezetése a pénzügyi ügyé­szekre bízva nincs. 3. Só-szállítási s minden oly üzletből vagy ügyből szár­mazó perek vitele, melyek nem egyes pénzügyi igazgatóság területéhez vannak kötve, vagy nem annak működéséből szár­maznak, hanem az egész országra, vagy legalább annak egy részére kiterjednek. 4. Királyi adományból eredő szállományi pereknek vitele. 5. Királyi bérek behajtása körüli perek. 6. A bánya-jogi erdő-reservatióból származó kérdések és perek. 7. Vasutak és Budapest területén fekvő valamennyi állam­ingatlanok telekkönyvezési ügyei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom