Isaák Gyula (szerk.): Büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878: V. törvénycikk). (Budapest, 1930)

Btk. 69. 43 V. Fejezet. A részesség. L A részesség- szabályai alól kivétel a S. T. felelősségi rendszere. (33—37. §.) 69. §. A véghezvitt vagy megkísérletl bűntett vagy vétség részese az: 1. aki mást a bűntett vagy vétség elkövetésére szándékosan reábír (felbujtó); 2. aki a bűntett vagy vétség elkövetését szándékosan előmozdítja, vagy könnyíti; vagy annak előmozdítására vagy könnyítésére mást reábír; úgyszintén, aki másokkal a cselekmény elkövetésénél, vagy annak elkövetése után nyújtandó segély, vagy a cselekményből származó haszon biztosítása, vagy pedig a hatósági intézkedések meghiúsítása iránt megelőzőleg egyetért (bűnsegéd). Felbújtás fogalma. 1. A felbujtáshoz szükséges rábírás csupán oly esetben állapítható meg. mikor a bűnös gondolatnak a tettestől különböző személy által való kezdeményezéséhez és annak a tettes tudatába való átviteléhez az is járult, hogy a tettesnek a bűncselekmény elkövetéséve irányuló elhatározása nem önszántából, hanem egy más személy, t. i. a felbújtó által reá alkalmas móddal gyakorolt lelki behatás folytán keletkezett. Csak így valósul meg ugyanis a i'elbújtásnak az a kelléke, hogy a tettes elköveti a bűncselekményt, melyet máskülönben el sem követett volna. Önmagában a bűncselekmény (/ondolotának felvetése, még ha ehhez az elkövetésnek a tettessel való megbeszélése járult is, csupán bűnsegélvt állapít meg. (K. 1918. márc. 5—8. — B. XII. 38.) 2. A reábírás fogalmának nem kelléke, hogy a felbujtó lelki ráhatása az elhatározás kizárólagos oka legyen, csak az kellék, hogy ez a ráhatás az elhatározást előidéző motívumok egyike legyen. A tettes hajlandósága a bűncselekmény elkövetésére a felbújtás megállapítását nem teszi lehetetlenné, ha a reábírás oly értelmi működés formájában jelentkezik, amely a vágyat elhatározássá fejleszti ki és megérleli, s így a tettest olyan cselekvésre veszi rá. amelyet az a vágynál, a gondolat-