Vincenti Gusztáv (szerk.): Végrehajtási eljárás. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. (Budapest, 1930)

72 — 23. §. — ben pedig a kielégítési végrehajtás foganatosítása végett ki­küldött végrehajtó a foglaláson, melynek célja nem egyéb, mint a végrehajtandó követelésnek biztosítása, túl nem terjedvén, eljárása nem kifogásolható, miért az elsőbíróság végzését meg­változtatni, a szabályszerűen eszközölt foglalás érvényének fen­tartása mellett, az alperest előterjesztésével elutasítani és őt egyszersmind alaptalan előterjesztésével és a felfolyamodással a felperesnek okozott költség megfizetésében is elmarasztalni kellett. (Mv. 1889. jan. 14. 8870/88.) A követelés biztosítása, akár kielégítési, akár biztosítási végrehajtás útján csak foglalással történhetik; az 1881: LX. t.-c. 22. §-a pedig megengedi, hogy a követelés biztosítása végett szükséges végrehajtási cselekvény, tehát a foglalás is, a végre­hajtást szenvedő vallási ünnepén is teljesíthető. (B. 1897. nov. 27. 7808.). 23. §. Ha nem hivatalból foganatosítandó vala­mely végrehajtás foganatba vétele, a kiküldöttnél 3 hónapon át nem szorgalmaztatik, a végrehajtási ira­tok, a bíróságnak jelentés mellett bemutattatván, irat­tárba tétetnek. A végrehajtási jog, a követelés minőségére és jogcímére való tekintet nélkül, az ítélet jogerőre emelkedésétől vagy más végrehajtható közokiratban foglalt teljesítési határidőtől számított és semmi kö­rülmény által félbe nem szakítható rendes magánjogi elévülési határidő alatt évül el. Az elévülési határ­időn belül, a végrehajtató kérelmére, újabban rendel­tetik kiküldött. V. ö. még alább Vn. 10. §. (a Vht. 60. §. helyén) ut. bek. 3.982/1916. M. E. sz. rendelet az eltartásra jogosult csa­ládtagok és a házasságon kívül született gyermekek fokozot­tabb magánjogi védelméről. 5. §. ut. bek. Az ideiglenes intéz­kedést nem lehet végrehajtani, ha a végrehajtását a jogosult a teljesítendő szolgáltatás esedékességétől számított egy hónap alatt nem kérte. V. ö. még alább Vn. 10. §. ut. bek. Bp. tábla: Azt a tényt, hogy alperes végrehajtási joga el­évült, a tábla az 1881: LX. t.-c. 23. §-a értelmében vette bizo­nyítottnak. Alperes végrehajtási joga ugyanis az 1868: LIV. t.-c. 378. §-a alapján, figyelemmel a vonatkozólag keletkezett jog­gyakorlatra, az 1881: LX. t.-c. életbeléptetése idejében elévült-

Next

/
Oldalképek
Tartalom