László Jenő - Szende Péter Pál (szerk.): Magyar hiteljog. II. kötet (Budapest, 1930)

— 1S98: XXIII. i.-c. 66—70. §§. — 127 ket és képviselőségeket felállítani, vagy azok létesítése helyett valamely kötelékébe tartozó szövetkezetet a kép­viselőségi teendők ellátásával megbízni, vagy fióktelepül kijelölni. 68. §. A központi hitelszövetkezet ügykezelése a m. kir. kormány felügyelete és ellenőrzése alatt áll. Ebből kifolyólag a pénzügyminiszter a. központi szö­vetkezet mellé kormánybiztost nevez ki, aki a közgyűlése­ken és igazgatósági üléseken részt vesz és a törvénybe vagy az alapszabályokba ütköző határozatok ellen óvást emelhet. Ezen óvás által az illető határozat végrehajtása a pénzügyminiszter határozatáig felfüggesztetik. 69. §. A központi hitelszövetkezet alapszabályai és azok minden módosításai a m. kir. pénzügyminiszter jóvá­ha gyása alá terjesztendők, aki az igazságügyi, kereskede­lemügyi és íöldmívelésügyi miniszterekkel egyetértve határoz. A kereskedelmi cégjegyzékbe való bevezetés csak ezen jóváhagyás után történhetik. IV. FEJEZET. Kötvények kibocsátása. 70. §. Helyébe lépett az 1920: XXX. t.-c. 27. §-a: Az Országos Központi Hitelszövetkezet kamatozó és törlesztés alá eső kötvényeket bocsáthat ki: a) oly kölcsönkövetelésekre, melyeket a kötelékébe tartozó szövetkezetek saját tagjaik irányában írásbeli köte­lezvény alapján birnak és amelyek az Országos Központi Hitelszövetkezetre az illető szövetkezet készfizetői jót­állása mellett ruháztattak át; b) jelzálogilag biztosított kölcsönköveteléseire, fel­téve, hogy a kölcsön megtelel az 1876. évi XXXVI. t.-c. 13. §-ában, illetve az 1897. évi XXXII. t.-c. 3., 5. és 6. §-aíban foglalt feltételeknek: c) oly kölcsönköveteléseire, amelyek törvényes fel­hatalmazás alapján, vagy az 1894, évi V. t.-c, illetve az 1911. évi XV. t.-c-nek megfelelően vagy általában köz­érdekből végrehajtott birtokfeldarabolás keretében elkülö­nített ingatlanokra, mint jelzálogra vannak telekkönyvileg bekebelezve akkor is, ha az ingatlanfeldarabolás az 1897. évi XXXII. t.-c 6. §-ában körülírt kellékekkel egyébként

Next

/
Oldalképek
Tartalom