László Jenő - Szende Péter Pál (szerk.): Magyar hiteljog. I. kötet (Budapest, 1929)

— K. T. 104. §. — 195 A kizárási per valamennyi tag perben állása nélkül el nem bírálható. (C. 2954/1922. Kovács II. 29. 1.) 104. §. A társaság feloszlása a kereskedelmi cég­jegyzékbe bevezetés végett az illetékes törvényszék­nél bejelentendő. E bejelentésnek az esetben is meg kell történni, ha a társaság azon idő eltelte miatt szű­nik meg, melyre keletkezett. Ugyanez áll a társasági tagok egyikének vagy másikának kilépése, illetőleg kizáratása esetében is. A társaság feloszlásának, az egyes tagok kilépé­sének vagy kizárásának harmadik személyek elleni joghatályára nézve a jelen törvény 9. és 19. §§-ban foglalt határozatok szolgálnak irányadóul. V. ö. 9., 19., 66., 98., 100., 121. §§. A közkereseti társaság egyik tagjának kilépésére vonat­kozó bejelentés abban az esetben is megfelelő, ha ez a beje­lentés az ezt teljesítő egyik társtagtól nyert szabályszerű meg­hatalmazás alapján az ezzel megbízott ügyvéd ellenjegyzésével van ellátva, és nem képez akadályt az sem, hogy a kilépő társ­tag ezt a körülményt nem magában a beterjesztett kérvényben, hanem az ennek kapcsán b2mutatott közjegyzői okiratban fog­lalt külön nyilatkozatban terjeszti elő, mert a K. T. 67. §-ának az a rendelkezése, hogy a 65. és 66. §-okban felsorolt beje­lentések a közkereseti társaság összes tagjai által az ott jelzett módon aláírandók, a kereskedelmi törvény 104. §-ában felso­rolt esetekre kiterjesztve nincs. (C. 1417/1904.) A feloszlás, kilépés, vagy kizárás esetében (104. §.) nincs szükség a kérvénynek az összes tagok általi aláírására. Az egyik tagtól származó bejelentés akkor is elegendő, ha a kilépő társtagnak, illetőleg örököseinek a kiválásra vonatkozó nyilat­kozata nem magában a kérvényben, hanem attól különálló köz­okiratban foglaltatik. Az elhalt cégtag örököseinek, az osztá­lyos egyezségben foglalt nyilatkozata az örökösök külön nyi­latkozatát vagy kérelmét pótolja. (Bp. T. 8563/1921. Hj. Dt. XIV. Kovács II. 17. 1.) Maga a közokiratba foglalt társasági szerződés biztosít­ván a közkereseti társaság mindkét tagja részére azt a jogot, hogy a túlélő társasági tag az elhalt tag örököseinek hozzá­járulása nélkül s a felszámolás mellőzésével a közkereseti tár­saság volt üzletét az eddig használt társasági cég alatt akár egyéni üzletként, akár egyedül, akár mással társaságban to­13*

Next

/
Oldalképek
Tartalom