Nizsalovszky Endre (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet. Dologi jog (Budapest, 1928)

Bevezetés. 5 pező dolgok szerzésének vagy elidegenítésének módjaira nézve, hanem de facto általában is érvényben maradtak; és hogy birói határozataink túlnyomó részében dologjogi kérdések eldöntésénél a szakaszok idézése nélkül ugyan, de mégis az osztrák ptkönyv elveinek és szabályainak határozott nyomait találjuk. Egyébiránt annak oka, hogy ujabb dologjogunk egészben az osztrák ptkönyv irányában fejlődött, korántsem egyedül az ideiglenes törvénykezési szabályok I. 21. §-ának határozatlanságában, hanem abban is, sőt talán még inkább abban rejlik, hogy — a mint fentebb ki van fejtve — az ősiség eltörlése után a magyar jogban a dologjog helyének elgnagyobb részén csak üres lapokat találunk. Az 1848: XV. t.-c. az ősiségét, a régi magyar dologjog alapját, bölcsen csak „elvileg" törülte el, utasítván a minisztériumot polgári törvénykönyv kidolgozására, ,,az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján". Ez a kidolgozás be nem következett ugyan, de amikor az osztrák uralom alatt 1852. nov. 29-én az ősiség eltörlését részletesen szabályozták, ugyanaz nap az osztrák ptkönyv életbeléptetése iránt is intézkedtek. Az országbírói értekezlet az ősiségi pátens intézkedésének fentartásával (I. 20. §.) eltörülte az osztrák ptkönyv hatályát, némely részek kivételével, és visszaállítota a magyar magánjogot, anélkül azonban, hogy az ősiség eltörlése által támadt ür kitöltéséről, a dologjog elvont alapjának helyettesítéséről gondoskodott volna. Ily körülmények között mi sem természetesebb, mint az, hogy a joggyakorlat, valahányszor oly dologjogi kérdés eldöntése előtt áll, amelynek eldöntésére a magyar jogforrásokban semmi támpontot sem talál, az osztrák ptkönyv határozmányait — habár ezek nálunk törvényerővel nem birnak — veszi irányadókul; annak a törvénykönyvnek határozmányait, amely nálunk nyolc éven át egész terjedelmében hatályos volt, amikor is a hatvanas és a későbbi évek bíráinak és ügyvédjeinek nem csekély része nyerte elméleti és gyakorlati kiképzését: amely törvénykönyv, az idegen polgári törvénykönyvek közül, legújabb időig az egyedüli, amelyet egyetemeinken és jogakadémiáinkon tanítanak; és amely dologjogunk egy részére nézve különben ís törvény erejével fel van ruházva, aminél fogva épen nem lehet csudálkozni azon, hogy a saját jogunkban szabályozatlan kérdések elintézésénél a gyakorlat ama törvénykönyv szabályai után indul. Megjegyzendő egyébiránt, hogy maga a telekk. r. is, amely minálunk törvény erejével bír, nem elégszik meg avval, hogy tisztán az alaki telekkönyvi jogot tárgyazó rendelkezéseinél az osztrák ptkönyv vonatkozó szakaszait idézi (55., 63., 66., 72., 88., 91. §§.), hanem maga is számos anyagi jogszabályt állít fel, többnyire az osztrák ptkönyv szellemében (55., 56., 57., 59., 61., 71., 75., 78., 79., 81., 94., 95., 97., 99., 148—155. §§.), de néha önállóan, sőt az osztrák ptkönyv rendelkezéseivel el-