Nizsalovszky Endre (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet. Dologi jog (Budapest, 1928)
194 Mt. 465. §. Birtokvédelem albirtoknál. zetten átadták, tilos önhatalommal visszatartja, annak ellenérc, hogy a fönti módon határozottan megállapított időtartam régóta lejárt, és hogy öt az ingatlan visszaadására több izben, különböző alakban fölhivták, amiből azt átengedés visszavonásáról kétséget kizáró módon értesülhetett. Ezzel szemben alperes sem azt nem bizonyította, hogy felperesekkel szemben az önhatalom ebben az esetben kivételesen meg volt engedve, sem azt, hogy jogerős ítélet állapítja meg a visszabocsátani kért ingatlanon oly jogát, mely az önhatalmával létesített birtokállásnak megfelel. Alperesnek ama kifogásai ugyanis, hogy őt a kereseti ingatlan a törvényes öröklés jogcímén illeti meg, és hogy szülőinek közös végrendeleti intézkedését az ingatlanra vonatkozóan édes atyja reá nézve szóval, később pedig az örökösök osztályos egyezsége megváltoztatta: a jelen perben, amelynek különleges jellege a dolog birtokának anyagi jogra alapított bizonyítását elvileg kizárja, figyelembe vehetők már ez alapon sem voltak. (C. 1906. márc. 31. I. G. 605/1905.) 465. §. Albirtokos ellen gyakorolt tilos önhatalom esetében c fóbirtokos is kérhet sommás visszahelyezést; a birtoktól megfosztás esetében azonban a fóbirtokos csak azt követelheti, hogy a dolog birtokát az albirtokosnak adják vissza. Ha az albirtokos a birtokot elfogadni nem akarja vagy el nem fogadhatja, a fóbirtokos a birtokot a maga számára követelheti. A főbirtokost a birtokvédelem önállóan megilleti akkor is, ha az albirtokost saját akaratával fosztották meg a birtoktól vagy háborították meg a birtokban. A szóhasználati különbségeket (v. ö. 444. §. j.) nem tekintve, a fennálló joggal megegyezik. V. ö. a Mt. 444. §-ánál közölt utalásokat. A tulajdonossal szemben alhaszonbérlőnek tekintendő, aki a tulajdonos által haszonbérbeadott ingatlanokat nem a tulajdonossal, hanem a haszonbérlővel kötött szerződés alapján birtokolja, bármi legyen is e birtoklásnak jogcíme és e szerződésnek tartalma. — A haszonbérbeadó ingatlanainak birtokában mást. mint akit arra feljogosított, tűrni nem tartozik, s ezért az alhaszonbérlőnek kimozdítását az esetben is kérheti, ha a haszonbéri szerződést a haszonbérlőkkel szemben nem is akarja megszüntetni. (C. 1904. dec. 1. 8209/903.) Az a körülmény, hogy valamely ingatlanság haszonbérbe adatik, tehát a haszonbérlő birtoklásába esik, a bérbeadónak birtokjogát nem gyengíti ugyan, sőt olyannak tekintendő, mintha a bérbeadó a birtoklást tényleg gyakorolná; a jelen esetben mégis