Nizsalovszky Endre (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet. Dologi jog (Budapest, 1928)

Mt. 464. §. Jog a háborításra. 189 dig felperes javára számításba nem jöhet azért, mert azok nem kizárólag, hanem alperesekkel s többi tulajdonostársukkal kö­zösen birták a malmot, de felperes birtoklása jogosultságát sem mutatta ki, mert ha való is, hogy felperes az említett malmot haszonbérbe vette, de az a vonatkozó telekjegyzőkönyvből kitet­szöleg nem csak a haszonbérbeadók, hanem alperesek s több tu­lajdonostársaik közös tulajdonát képezi és a felperessel szerző­dött társtulajdonosok, tekintettel arra, hogy nem lett kimutatva, miszerint az alperesek a tulajdonostársaikkal szemben részeik aránya szerint többségben volnának, az utóbbiak beleegyezése nélkül a malmot haszonbérbe adni a ptk. 853. §. értelmében jo­gosítva nem voltak, felperes mellett tehát sem az egy évi békés birtoklás, sem a birtoklás jogosultsága nem állván, sommás visszahelyezési keresetével elutasítandó volt, ez által azonban nincs elzárva attól, hogy a vele szerződött társtulajdonosoktól netaláni kára megtérítését esetleg követelhesse (C. 93. máj. 27. 2261). A. sommás visszahelyezés egyik alapfeltételét a tényleges birtoklás képezi. Felp.-ek a kérdéses erdőterület jogszerű birto­kosainak azon az alapon, hogy azt a közös birtokosok egyike tényleg felp.-éknek átadta, annál kevésbbé tekinthetők, mert a per adatai szerint részben oly egyén által vezettettek be a bir­tokba, aki birtokban sohasem volt és birtokjoggal soha nem is birt: sőt a birtok átadása az illető jogszerű birtokosok által sem volt felhatalmazva. (C. 893ó szept. 15. 9430. M. 12,183.). Kétségtelen ugyan, hogy felperesnek a kérdéses földekre vonatkozó birtoklása valódiatlan nem volt; miután azonban fel­peres azokat saját keresetbeli előadása szerint is . . . tilos ala­pon birta . . . felperes nem jogos birtokában való megvédésre igényt nem tarthat. (C. 85. jul. 8. 3441.). 464. §. A sommás visszahelyezési kereset ellenében a tettes birtoklásra jogosító jogra vagy oly jogra, amely a háborításként jelentkező cselekményre jogosít, csak annak kimutatása végett hivatkozhatik, hogy a birtokfosztás vagy a birtokháborítás nem volt tilos önhatalom, és e végett is csak akkor, ha ez a jog jogerős ítélettel meg van állapítva vagy az eljárás késleltetése nélkül kimutatható. Fennálló jogunkra v. ö. Pp. 579. §. 1. a 462. §-nál. Jog érvényesítése tulajdoni keresettel szemben: Mt. 480. §. O" 323. §. A dolog birtokosa mellett az érvényes cim jog­szerű vélelme áll; s ennél fogva annak kimutatására föl nem hivathatik. O" 324. §. Ezen felhívásnak még akkor sincs helye, ha va­laki azt állítja, hogy ellenének birtoka, más jogvélelmekkel,

Next

/
Oldalképek
Tartalom