Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)

65 miként a gőzcséplőgépnek müköaésbehozatalakor kazánja kémé­nyének szikrafogója leeresztve nem volt, minek folytán az onnét kiszökött szikrák a kazalnak tetejére hullottak, nyilvánvaló, hogy eme mulasztás tekintendő a tűzvész előidézésének s felperes ká­rosodásának közvetlen első sorban álló okául, s miután a viz­fecskendőnek — különben igazolt — hiányossága melletti hasz­nálhatlansága is egyedül a működésbe hozni igyekezett kezelő­gépésznek zavarodottsága miatt bizonyult beállottnak, ezen vizfecs­kendőnek — különben is feltételes — hasznavehetetlensége a károsodás bekövetkezésének csak másodsorban álló okául tekintet­hetnék és csakis azon esetben, ha bizonyitva lenne, hogy azon vizfecskendőnek hiánytalan volta mellett a tűzvész feltétlenül elháritható lett volna. E kérdésben azonban bizonyiték a per során szóba hozva sem lett ; minden kétséget kizárólag igazoltnak mutatkozik, hogy az alperes sem gondatlanság, sem mulasztás­sal oly mérvben nem terhelhető, melyek valamelyikére felperes­nek károsodása közvetlenül visszavezethető, s ehhez képest alpe­resnek kártéritési kötelme jogszerűen megállapittathatnék, még pedig annál is kevésbé, mert nem is hozatott fel felperes részéről, hogy a szóban levő gőzcséplőgépnek vagy vizfecskendőnek bár­mely hiányosságának létezéséről s az ennek folytán bekövetkez­hető károsodás iránt az annak kezelésével foglalkozott gépész által az alperes figyelmeztetve lett volna, s hogy ennek daczára al­peres a csépeltetés folytatását rendelte volna el, mely esetben, csakis a szavatosság elvéből kifolyó s egyedül másodsorban álló kártéritési kötelmének fenállásáról merülhetne fel kérdés. Mindezeknél fogva felperest keresetével jogalapjának hiánya miatt elutasitani kellett. (1893. évi márczius hó 15-én 1015. szám alatt.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőfokú bíróság Ítélete egyedül az alperesség hiányára alapított indokok alapján és még azon az alapon is hagyatik helyben, mert felperes alperes taga­dásával szemben azt a körülményt, hogy ő a gabona kicsépelte­tése iránt az alperessel szerződött és hogy a gép körül foglalkozó egyének alperes szolgálatában állottak, nem bizonyította, ennek hiányában tehát alperest kártéritési kötelezettség sem terhelheti. (1893 deczember 5. 4793. sz. a.) Döntvénytár, uj folyam. XL. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom