Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)
i8g közti átlagos összeget fogadhatta el s ez alapon határozta meg a kincs valódi értékét a következő számtani tétel szerint t. i. Ráth György szerint 12041x6 = 72246 frt Egger Dávid szerint 12041x6 == 72246 * Dr. Czobor Béla szerint — 32991 « 177.483 : 3 = 59161 frt melyből levonva a 36% 21297 frt 96 kr. értékesítési költséget, maradt a tiszta érték 37863 frt 04 kr., a minek egy-egy harmada 12621 frt iV3 krt tesz. Elsőrendű felperesnek tehát mint a lelethely tulajdonosának, valamint a találóknak a jutalékát is a most kitett összegben kellett s lehetett megállapítani; s minthogy az elsőrendű felperes a lelethelyre nézve kizárólagos tulajdonát hiteles telekkönyvi kivonattal mutatta ki, az őt illető harmadrész kifizetésére ; ellenben a találói harmadnak bírói letétbe helyezésére voltak alperesek kötelezendők, az elsőbirói ítéletben 6. rendű felperesre vonatkozóan felhozottakon felül azért, mert másod- és negyedrendű alperesek a fentiek szerint a találó Oltyán János és Kovács István jogszerű jogutódaiul tekinthetők nem lévén, azok perben állása nélkül az egymásközti arány meg nem állapitható, sem pedig a jutalék ki nem adható. Végül alperesek a miatti panaszát, hogy tőlük a latin nyelvű mellékletek hiteles magyar fordítása kívántatott be, azért hagyta figyelmen kivül a kir. ítélő tábla, mert az nyilván abból a czélból történt, hogy a leírási hibákkal teljes latin mellékletek értelmezése körül a netáni tévedéseknek eleje vétessék. (1894 febr. 6. 666. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete részben megváhoztatik ; a per tárgyát képező kincslelet értékét és 3 ugy 5. rendű felperest illetőleg az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben és ennek következtében alperesek végrehajtás terhe mellett köteleztetnek, hogy a megállapított 51938 frt 33 krból 17312 77 krt elsőrendű felperesnek, 3462 frt 55 krt Ruszka István harmadrendű és 3462 frt 55 krt Laczay József ötödrendü felperesnek 15 nap alatt kifizessenek, a találókat illető V3-ad részből még fenmaradó 3/5 részt vagyis 10387 frt 65 krt pedig 15 nap alatt birói kézhez letegyék.