Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIX. kötet (Budapest, 1894)

287 érdemleges perbeszédekre nézve irányadó szabály követtetett, azt az előzetes nyilatkozat és az érdemleges perbeszédváltás külön­bözősége eléggé igazolja; de ebből a vádlottakra valamely hát­rány már csak azért sem származhatott, mert végül nyilatkozatuk helyesbítése czéljából felszólalhattak. 23. Az a panasz, hogy a vádlottak némelyike az utczán bán­talmaztatott volna, Kolozsvár sz. kir. város polgármesterének, mint ama törvényhatóság főnökének, a rendőrség hivatalos jelentéseire alapított, tehát törvényes hatáskörében kiadott értesítése szerint, a valóságnak nem felel meg; és e szerint védelmükben ilykép sem voltak korlátozva. 24. De alaptalanok a védelem szabadságának korlátozása czi­mén emelt további panaszok is ; a mennyiben : a vádlottak — kihallgatási jegyzőkönyveik tanúsága sze­rint — az ellenük irányuló feljelentés lényegétől kellő tudomást nyertek ; a tárgyalási épületben a közbiztonság szempontjából alkal­mazott fegyveres erő a védelmet semmikép sem korlátozhatta ; a védők megbírságolása sértő kifejezéseik és tiszteletlen vi­selkedésük miatt az 1887. évi XXVIII. tcz. 2. §-a értelmében teljesen indokolt lévén, az sem tekinthető a védelem jogosulatlan korlátozásának ; valamint az sem, hogy ugy az elnök, mint az esküdtek egyike kifejezést adtak a végtárgyalási jegyzőkönyv és a gyorsírói fel­jegyzések által igazolt ama nézetüknek, miszerint a védők egy része, a végtárgyalás oknélküli elnyujtására törekszik ; megjegyez­vén, hogy eme törekvésüket egyáltalán nem menti az a körül­mény, hogy a tárgyalás menetének megrövidítésére — az elnök­től magánúton kért, de ez által megtagadott engedmények fejé­ben — készek lettek volna ; nem bír befolyással a védelem szabadságára, hogy a végtár­gyalás folyamán bejelentett semmiségi panaszoknak indokolása egyszer megengedtetett, máskor megtagadtatott; mert a semmi­ségi panaszok az elj. szab. 92. és 95. §§. értelmében a véghatá­rozat meghozatala után, még pedig írásban adandók be, és így a végtárgyalás folyamán tett ilynemű bejelentések és azok indo­kolása jelentőséggel nem bírnak ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom