Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIX. kötet (Budapest, 1894)
n6 E kérdés eldöntésénél mindenek előtt figyelembe veendő azon jog jellege, melyből a költekezés mint e joggal járó teher folyik. A jus patronatus, — mint azon jogok és kötelességek összege, melyek valakit a patronust valamely egyházjövedelem körül annak fentartása, védelme és a javadalommal járó egyházhivatal tekintetében ezen hivatalra leendő kijelölés (ius praesentandij iránt megilletnek ; egyrészt tehát a kegyurat részint tiszteleti, részint pedig az egyházjavadalomra vonatkozó joggal ruházza fel, mig másrészről a javadalom fentartásával járó terheket reá rójja, mely utóbbiak teljesítésére a kegyúr kötelezve van, azokkal önkényt fel nem hagyhat. Felperes a kegyuraságból kifolyólag a verseczi róm. kath. plébániával járó terheket 1888. évig viselte és pedig állítása szerint nem mint kegyúr, hanem alperes akaratából, tehát szerződésileg ; miután pedig ezen szerződési viszonyt 1879. évi január i-től kezdődő hatálylyal felmondotta, de a terheket annak daczára 1888. évig bezárólag viselte és ezen költekezései 15,517 frt 67 kr.-ra. rúgnak, ennek megtérítése iránt indítja keresetét, vagyis a kegyuraság kérdését nem tekinti vitásnak és alperest állítja kegyúrnak. Az alperes kegyuraságának bizonyítására felhozott adatai felperesnek a következők: 1. a verseczi róm. kath. plébánia feletti kegyúri jog dologi jog, dologi kegyuraság, mert Versecz város, mint volt kincstári község az úrbéri kötelék alól való felmentése után a megváltás véglegesítéséig a kincstári uradalom mint felperes tulajdonát képezett ingatlanok tényleges birtokába és használatába lépett, és azokat megváltván, kizárólagos tulajdonukba lépett, mely ingatlanokkal a kegyuraság egybe volt kötve, a mint azt a felperesi kir. kincstári uradalom e czimen a verseczi róm. kath. plébánia felett gyakorolta, mely kegyúri jog az ingatlanokkal eo ipso átszállott Versecz város közönségére. 2. Az alperes város által eliberatiója fejében fizetendő volt váltságösszegből Budán 1841. évi nov. 20-án felvett H. alatti becslési okirat szerint kegyúri terhek tőkésített egyenértéke czimén a megváltási árból a város javára 17,637 frt 40 kr. levonásba hozatott.