Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVIII. kötet (Budapest, 1894)

190 beállott csőd tömegéből, a hitelezők kielégítésére szolgáló vagyo­nokat vontak el jogtalanul, sőt a mennyiben a közadóssali egybe­köttetésük folytán annak anyagi helyzetét ismerve, midőn közadós mint kereskedő maga ellen a csődöt törvény szerint megkérni az első végrehajtáskor elmulasztotta, alperesekre hárult azon kö­telesség, hogy a fizetésképtelenné vált közadós ellen a csőd­megnyitás iránt folyamodjanak ; tekintve végül, hogy az alperesektől kieszközölt végrehajtási eljárás közadós cselekményét helyettesíti : mindezekből nyilván­való, hogy alpereseknek azon ténye, mely szerint a fizetéskép­telenné vált közadós ingóságaira zálogjogot szereztek az idézett csődtörvény 27. §. 3. pontja és 28. §. 2. pontja értelmében jog­talan és törvényellenes volt, ugyanazért azt hatálytalannak kimon­dani és a lefoglalt ingóságokat a csődtömeghez tartozókul oda­ítélni kellett. (1891 július 14. 8505. sz. a.) A debreczeni kir. ítélő tábla: Az elsőfokú bíróság ítélete megváltoztattatik, felperes keresetével elutasittatik, stb, Indokok: A megtámadási jogot a csődtörvény 26. §. 2. be­kezdése értelmében rendszerint a tömeggondnok érvényesiti ugyan, azonban ugy eme szakasz intézkedéséből, mint a 160. §. rendelkezéséből kétségtelen, hogy ennek a jognak érvényesítésé­hez a felszámolási határnap előtt a csődbíróság felhatalmazása, felszámolás és a választmány megválasztása után pedig a csőd­hitelezői választmány elhatározása szükséges. Tekintve azonban, hogy csődtömeggondnok sem a csődbíróságtól, sem a választ­mánytól jelen megtámadási pernek folyamatba tételére felhatal­mazást nem nyert, sőt ily felhatalmazást birói felhívásra s a mulasztás jogkövetkezményeire való figyelmeztetés daczára a bí­rósághoz be nem terjesztett, tömeggondnok a megtámadási per­nek megindítására jogosult nem lévén és a hivatkozott határozat, illetve felhatalmazás hiányában kereseti jogot nem nyervén, fel­peres csődtömeg elutasítandó volt, stb A m. kir. Curia: A debreczeni kir. itélő tábla ítélete nem felebbezett abban a részében, mely által felperes, mint Vájsz Antal csődtömegének gondnoka, keresetével elutasittatott, érin­tetlenül marad, stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom