Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVIII. kötet (Budapest, 1894)
95 ban véve az a körülmény, hogy bizonyos összegre nézve végrehajtást vezet, még nem állapítja meg azt, hogy az az összeg házbérkövetelés és hogy az a */a évi házbérösszegnek felel meg, mert továbbá az elsőbbséget a bérbeadó az idézett törvény 112. §-a értelmében csak akkor nem tartozik bejelenteni, ha a végrehajtási jegyzőkönyvben törvényes zálogjogon alapuló követelése szám szerint ki van tüntetve, ez az eset azonban jelenleg fen nem forog, és mert e szakasz rendelkezéséből is kitűnik, hogy a jelzett esetet kivéve, minden más esetben a bérbeadónak elsőbbségi igényét be kell jelenteni, mert ezek szerint, minthogy Kári Sámuel elsőbbségét csak 100 frtra nézve jelentette be, habár 212 frt 50 kr. tőke és járulékaira nézve vezetett végrehajtást, azon az alapon, hogy a 212 frt 50 krra végrehajtási joga van, a korábbi foglaltatóval szemben a 100 frton felüli összegre elsőbbsége meg nem állapitható, s minthogy Bauer Ede korábban foglalt és az elárverezett ingók ugyanazonosságát Kári Sámuel végrehajtató beismerte, a foglalás sorrendje szerint a fenmaradó vételári összeg és a kamatok Bauer Ede követelésére volt sorozandó. A m. kir. Curia: A másodbiróság végzésének megváltoztatásával az elsőbiróság végzése hagyatik helyben abban a részben, mely szerint az 1. és 2. tételek kifizetése után fenmaradó letéti összeg és ennek kamata Kári Sámuel részére 212 frt 50 kr. és járulékából álló követelésére soroztatott. Indokok: A másodbiróság végzésének megváltoztatásával fentjelölt részében az elsőbiróság végzése volt helybenhagyandó megfelelő indokaiból és azért, mert az 1881. évi LX. tcz. 111. és 112. §-ai az elsőbbség bejelentését oly hitelezőnek teszik kötelességévé, ki a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez tart jogot, a jelen esetben pedig maga Kári Sámuel a végrehajtató, kinek 212 frt 50 kr. házbérkövetelése miatt a végrehajtást szenvedett ingóságai lefoglaltattak és kinek kérelmére az árverés megtartatott, következéskép Kári Sámuel ugyanerre a házbérkövetelésre nézve az ő részére megtartott árverés alkalmával az elsőbbségi igényt újra bejelenteni nem tartozott s ily bejelentést csak akkor volt volna köteles megtenni, ha az árverés a korábbi foglalás alapján elsőbbséget igénylő Bauer Ede, vagy más hitelező részére tartatott volna meg.