Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

i8 levő, érvénytelennek kimondatni kért okmány az ált. ptkv. 956. §. rendelkezése alá eső halálesetre szóló ajándékozás, s minthogy abban ajándékozók a visszavonhatás jogáról kifejezetten nem mondottak le, s a megajándékozott elfogadási nyilatkozatával el nem látta, ennélfogva ajándékozási szerződésnek nem tekinthető s az csakis mint hagyomány jöhet tekintetbe. A hivatkozott okirat 1873. évben, tehát az 1876 : XVI. tcz. hatályba lépte előtti időben keletkezvén; s örökhagyók közül Piroska Flóra 1882 február 27-én, férje pedig Kimpián Demeter 1889 február 3-án halván el, az 1876. évi XVI. tcz. nyer alkal­mazást annak elbírálásánál ; s miután a kérdéses ajándékozás a most idézett törvényben előirt kellékekkel nem bir s mert örök­hagyók az idézett törvény hatályba lépte után több, mint egy évvel haltak el, reájuk vonatkozólag ama törvény 37. §-a értel­mében a kérdéses ajándékozás mint hagyomány sem állván meg, az alperesek által felhozott érvelések figyelmen kivül hagyásával a kereset zárkivánalma szerint volt Ítélet hozandó. A marosvásárhelyi kir. itélö tábla: A kir. törvényszéknek ítéletét megváltoztatja és felperest keresetével elutasitja. Indokok: Alpereseknek az elleniratban felhozott amaz állítá­sát, hogy a C. a. örökös ajándékozásnak czimzett okiratban fog­lalt, az erdőszentgyörgyi 94. sz. tjkvben 1372/2. és 2133/tf. hely­rajzi szám alatti 2 darab ingatlant felperesek jogelődei, néh. Kimpián Demeter és neje Piroska Flóra, az alperesek jogelőde néhai Piroska Jánosnak, az abban irt 200 frt fejében adták el, felperesek nem kifogásolták, sőt azt válasziratukban elismerték. A szerződés létrejötte tehát felperesek beismerésével bizonyítva van. Miután pedig a szerződések minősége nem azoknak elneve­zése és czime, hanem béltartalmuk alapján birálandók el, habár a C. a. érvénytelenittetni kért okirat örökös ajándékozásnak czi­meztetett is, tekintve, hogy annak béltartalma nem hagy fen két­séget, hogy annak alapját a felperesek jogelődei által elismert 200 frt tartozás képezi és hogy ennek törlesztéséül ruházták át az említett 2 darab ingatlan tulajdonjogát alperesek javára, mely 2 darab ingatlanra felperesek jogelődei csak a haszonvételi jogot tartották fen maguknak, kikötvén alperesek jogelődére nézve még azt is, hogy őket tehetetlenségükben ellátni és gondozni tartóz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom