Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

I2Ó védekezett, hogy ezt ugy tette volna, hogy más azt meg nem érthette volna. A védőjének kérdésére pedig azt felelte, hogy először csak felszólította volna panaszost a dolog rendezésére ; tehát ezen válaszából, melynek őszintesége a fentebb előadottak után igen kétséges és valónak alig fogadható el, kitűnik, hogy az volt czélja, hogy ha az első felszólítása, melyben állítólag csak a dolog rendezését akarta szorgalmazni, eredménytelen lesz, minden esetre a kicserélést fogja egy ujabb közleményben nyilvánosságra hozni. Az pedig kétségtelen, hogy egy ékszerészre nézve, a kire igen értékes tárgyak bízatnak és épen olyanok, a melyeknek elcserélése esetén azok felismerése sokkal nehezebb, mint más tárgyaknál, tehát nagyobb bizalom is helyeztetik bele; mindenesetre a legnagyobb részben sértő és rágalmazó azon állítás, hogy ö a beléje helyezett bizalommal visszaélve a hozzá adott ékszereket kicseréli annyira, hogy ilyen dolognak közzététele képes egy ékszerészt tönkre tenni; mert hiszen épen azon nagy bizalmat rendíti meg, a melyet egy ékszerészbe helyeznek, mikor drága értékes tárgyakat reá bíznak. Nem bizonyult valónak továbbá vádlott azon állítása sem, hogy ő ezen az uton csakis a kicseréltnek hitt kövét kívánta volna visszakapni és nem akart vagyoni haszont ez uton elérni. Panaszos ugyanis hit alatt vallja, hogy vádlott azt mondotta, hogy az eredeti követ ékszerészek 250 forintra becsülik és ezért 100 frt kártérítést követelt, mint a mennyivel az uj kő kevesebbet ért és panaszosnak ezen vallomását a vádlott által irt levél is megerősíti, mert a levélben arra hivatkozik, hogy bizonyítékai vannak arra nézve, miszerint az eredeti kőért 220—250 forintot akartak adni, mig a mostani csakis 140—150 frtot ér; és csakis ezek előre bocsátása után hivja fel panaszost az ügy rendezésére ; tehát kétségtelenül, vagy az általa megjelölt két összeg közötti különbözet, vagyis 80—100 frt megtérítését, vagy esetleg ennyivel értékesebb követ kiván. Hogy pedig vádlottnak ezen eljárása mennyire dolosus volt, kitűnik abból, hogy az eredeti követ ö maga 140 frton vette; továbbá beismerte, hogy a levél azon állítása, mintha azért 220—250 frtot akartak volna adni, valótlan, mert a követ senki