Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVI. kötet (Budapest, 1893)
64 A. alatti házassági szerződés 2. pontja alapján szüleitől kapott, saját tulajdonát képező s általa hozományaként alperesnek átadott, alperes által pedig átvettnek elismert 1000 frt készpént a házasság megkötése után kereset-forrás nélkül lévő férje, a jelenlegi alperes neki át-, illetve ismét visszaadta, tehát ezen összeg felperes rendelkezése alatt állottnak tekintendő, ily körülmények között pedig — jóllehet ezen hozomány visszatérítésére, tekintve, hogy a készpénzbeli hozomány csak azon esetre követelhető vissza, ha az tényleg megvan, vagy a férj által saját javára költetett el, tekintve továbbá, hogy a hozományból tett azon kiadások által, melyek a házi szükségletekre fordíttattak, s igy a hozomány állaga a család fentartása végett csonkittatott vagy egészben elfogyasztatott, a férj rendszerint nem volna kötelezhető, — mégis, miután felperes keresetében azt is állítja, hogy alperes az 1000 frt hozományt oly utasítás és kötelezettségvállalás feltétele alatt adta át felperesnek, mint az időben keresetnélküli férj, hogy mindaddig, mig alperesnek állomása, illetve bizonyos keresetforrása leend, felperes ezen összeget a háztartás és egyéb kiadások fedezésére előlegezze, illetőleg a visszaadott hozományból tartsa fen a házat, fizesse a házbért és fedezze mindazon kiadásokat, melyek a házaséletben szükségesek; bizonyos keresetforrás elnyerése után azonban alperes kötelezte magát a hozományból elköltött összeget felperesnek visszatéríteni ; ezen, a felperesileg vitatott tényállás mellett, ha felperesnek a per során alperesileg tagadásba vett ezen állítása beigazolást nyer, alperes a hozományi összegnek visszafizetésére a kötelmi jog szabálya szerint kötelezettséget vállaltnak tekintendő levén, jelen per elbírálásánál a fenti jogelvek feltétlenül nem alkalmazhatók, ugyanezért a felperes által alperesnek odakínált és alperes részéről szükség esetében és egyrészében a kínált alakban is elfogadott főesküt, a felperesi alaptalan kifogások mellőzésével, a prtás 221. és 230. §-ok értelmében, más bizonyíték hiányában, a perdöntő körülményeknek megfelelő fenti szövegezés mellett, alperesnek odaítélni és a jelen per kimenetelét a felperesi hozomány tekintetében első sorban ennek letételétől, illetve le nem tételétől függővé tenni kellett. Ugyanis, ha alperes a részére megítélt főesküt leteszi, be