Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVI. kötet (Budapest, 1893)
57 ban hatása volt, az kitűnik abból, hogy az 1885 nov. 18-án megtartott hagyatéki tárgyalás alkalmával, miután B. E.-né által a családba becsempészett K. K. M. mint kiskorú B. E. jelentetett be, a ki az elhaltnak törvényes leszármazó örököse, a B. rokonok a hagyaték iránti igényeikről lemondottak. Mindezeknél fogva a kir. itélö tábla a védelem által előterjesztettek mellőzésével, B. E.-né terhére bevégzett büntetendő cselekményt állapított meg. A büntetés megállapításánál a kir. törvényszék ítéletében felhozott enyhítő körülményeken kívül a kir. itélő tábla figyelembe vette, hogy sem a bűnvádi feljelentést eszközölt rokonok, sem pedig a vizsgálat adatai nem szolgáltattak bizonyítékot arra nézve, hogy B. E.-né anyagi érdekből s vagyoni haszon szerzése czéljából követte volna el a büntetendő cselekményt, sőt ellenkezőleg a vizsgálat adatai a mellett szólnak, hogy a saját anyagi érdekeinek rovására s csupán azon czélzatból követte el a cselekményt, hogy férje boldogságát, habár annak megtévesztésével előmozdítsa ; figyelembe vette azonkívül, hogy K. K. M.-nak családi állásától való megfosztása által kárt nemcsak hogy nem okozott, de a B. családba való becsempészés folytán neki a saját szülei által soha nem nyújthatott szellemi és anyagi előnyöket biztosított; ezeknek figyelembe vétele tehát a Btk. 92. §-a alkalmazását, a cselekmény vétséggé való minősítését s enyhe büntetés megállapítását tette indokolttá. Egyebekre nézve elfogadta a kir. itélö tábla a kir. törvényszék indokolását. (189Z február 23. 2538. sz. a.) A kir. Curia: Tekintve, hogy vádlottnak valamennyi műveletei, melyekkel K. K. M.-t a maga szülöttének, illetve férje B. E. törvényes gyermekének színlelte, maga felől K.-éknek álnevet és állakczimet adott, a gyermeket halottnak jelezte, azt a háznál s a közéletben B. E. néven nevezte, a férje halálával megindított hagyatéki eljárás során felvett okiratokba pedig férje törvényes gyermekéül kiskorú B. E. néven vezettette be, a családi állás ellen folytatva elkövetett egységes bűncselekményt képeznek, ennek tényálladéka által átfoglaltatnak, illetve azt teljesen kimerítik ; tekintve, hogy ezek szerint a vádbeli cselekményben a halmazatnak, a cselekmény tárgyában pedig az elévülésnek s illetve a kísérletnek esete fen nem forog :