Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVI. kötet (Budapest, 1893)
48 Tekintve, hogy a keresk. törv. 239. §-a kényszerítő törvény hatályával bir, mely a szövetkezeti tag és hitelezőjének, vagy harmadiknak beleegyezése és megnyugvása mellett is ezeknek daczára alkalmazandó, nyilvánvaló, hogy N. W. szövetkezeti tag üzletrészeinek az A. a. jkv szerint történt elárverezése törvényellenes és alperes szövetkezet irányában hatálytalan s felperes nem hivatkozhat jelen esetben jogosan arra, hogy ö a C. alatti részjegyeket közárverésen jóhiszemmel vette meg, mivel törvény nem tudásával magát senki nem mentheti s felperesnek tudnia kellett, hogy ö az üzletrészek megszerzésével csak a keresk. törv. 239. §-ában meghatározott jogokat szerezheti meg. Minthogy ezek szerint felperes az A. a. árverési jkv alapján csak N. W.-nek kellő felmondás után alperesi szövetkezetből kiválását és a szövetkezeti viszonyból eredett alperesi ellenkövetelések figyelembe vételével felszámolás utján megállapítandó illetményének kiadását követelheti, de nem azt is, hogy alperes szövetkezet felperest tagnak vegye be, vagy pedig a C. a. üzletrészek mérlegbeli avagy forgalmi értékét s az ezekre eső osztalékokat, még pedig tekintet nélkül a szövetkezet és N. W. közti szövetkezeti viszonyra, fizesse ki, a keresetnek ez utóbbiakra irányuló kérelme a törvényes jogalapot nélkülözi. A m. kir. Curia : A temesvári kir. itélő táblának Ítélete az abban felhozott indokokból helybenhagyatik. 17Gyermekcsempészés. — Elévülés kérdése ily esetben. — Becsempészett gyermeknek valódiként szerepeltetése a hagyatéki eljárásban; majd örökbefogadása. (1892 deczember 21. 5650. sz. a.) A szombathelyi kir. törvényszék: Özv. B. E.-né a Btk. 254. §-ának első bekezdésébe ütköző és a Btk. 400. § ának első bekezdésébe ütköző közokirathamisitás bűntettével a Btk. 95. ^-a szerint eszmei bűnhalmazatot képező családi állás elleni bűntettben bűnösnek kimondatik s ezért a 95. és 254. §*ai alapján, a 91. §. alkalmazásával 6 havi börtönre Ítéltetik.