Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVI. kötet (Budapest, 1893)

76 dr. Fuchs Mór ügyvéd által képviselt özv. Hoffer Sándorné alpe­res ellen 165 frt s jár. iránti perében alperest kötelezi, hogy fel­peresnek a kereseti 165 frt tökét és járulékait megfizesse. Indokok: Alperes beismerte, hogy az A. alatti számlában felsorolt szőnyegek megvásárolásánál néhai férjével együtt volt felperes üzletében, azok kiválasztásánál közreműködött és azok vételárára alkudott és beismerte, hogy a szőnyegeket közös ház­tartásukhoz vették ; alperesnek ezen beismeréséből kétségtelenül kitűnik, hogy a számlabeli szőnyegeket férjével együtt vásárolta és igy kétségtelen az is, hogy a szőnyegek árára nézve férjével egyetemleges kötelezettség terheli, miért is a kereseti összeget és járulékait megfizetni tartozik, mert beismerésével szemben, ha való is lenne az, hogy a számlabeli szőnyegek alperesnő férje csődtömegéhez leltároztattak, az még alperesnőt a fizetési köte­lezettség alól fel nem menti és ezeknél fogva a kereset értelmé­ben feltétlenül marasztalni kellett. Bátori Sándorné tanú kihall­gatása alperes kifogása folytán az 1868: LIV. tcz. 192. §-ának b) pontja alapján mellőzendő volt, mert férje felperes üzletveze­tője levén, a per kimenetele tekintetében minden esetre érdekelve van. (1891 decz. 22. 34586. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsöbiróság Ítéletét meg­változtatja, felperest keresetével elutasítja. Indokok: Alperes tagadja, hogy ő a kereset tárgyát tevő szőnyegeket megrendelte s azok áráért fizetési kötelezettséget vállalt és minthogy a szőnyegek nem nélkülözhetlen háztartási, hanem fényűzési czikkek, az ezekért néhai férje által vállalt fize­tési kötelezettség a háztartás közösségének elvénél fogva őt nem terhelheti, Tekintve azt a körülményt, hogy a perben kihallgatott Braun Lipót tanú vallomásából az tűnik ki, hogy a kérdéses szőnyegeket a vétel napját megelőzőleg egyedül alperes férje alkudta és nejét, alperest másnap csupán a szőnyegek kiválasztása végett hozta magával felperes üzlethelyiségébe ; tekintve, hogy a megkötött alku után alperes férje fizette ki a szőnyegek kialku­dott árából a törlesztett 200 frtot és alperes a fizetetten hátralevő tartozásra fizetési kötelezettséget kifejezetten nem vállalt; te­kintve, hogy a szőnyegek alperes férjének czimére küldettek el és hogy a szőnyegáruk minőségük és rendeltetésüknél fogva nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom