Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)

280 Tekintve, hogy alperes a pótlásul felperes által adott 20 frtot elfogadta, ez által a szerződésbe való beleegyezését kinyilvání­totta, a megtartott tárgyalás rendjén határozott kifejezést adott annak, hogy a szerződés teljesitésére most sem hajlandó, öt a 20 frt pótlási összeg visszafizetésére, ugy a szerződés nem tel­jesitésére kikötött 40 frt bánatbér megfizetésére a Btk. qo. §-a alapján kötelezni kellett. (1891 deczember 11. 4042. sz. a.) A marosvásárhelyi kir. itélő tábla: Az elsőbiróság Ítéletét részben megváltoztatja és alperest csakis 20 frt töke s jár. meg­fizetésére kötelezi, ellenben felperest ezenfelüli keresetével eluta­sítja, a perköltségeket azonban peres felek között kölcsönösen megszünteti. Indokok: Az elsőbiróság ítéletét, a mennyiben alperest fel­peres által a csere pótlásául fizetett 20 frt tőke s jár. megfizeté­sére kötelezte, helybenhagyni kellett, mert a tárgyalás folyama alatt ezen összeg visszafizetésére késznek nyilatkozott, mi által kifejezést adott annak, hogy a felperes által részben teljesített cser­eszerződés teljesedésbe menetelét nem kívánja, s ebből folyólag a ptk. 1435- §-a szerint azon összeg alperest meg nem illeti. Mert to­vábbá, habár alperes késznek is nyilatkozott 20 frtot felperesnek visszafizetni, a fizetést nem teljesítette, a mennyiben felperes azon összeg elfogadását megtagadta, birói letétbe nem tette, minélfogva felperest a kereset beadásától kezdve azon összeg után a törvényes kamatok megilletik. Ellenben a per alapját képező csereszerződés 4. pontjában a szerződés megmásitása ese­tére kikötött és kártérítésnek jelzett 40 frt bánatbérre nézve az elsőbiróság ítéletét megváltoztatni s felperest erre vonatkozó keresetével elutasítani kellett, mert a kereset beadása által fel­peres kinyilvánította, hogy maga részéről sem kívánja a csere­szerződés teljesedésbe menetelét. Ennélfogva a követelt bánatbér meg nem illeti. (1892 május 31. 1592. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok: A ki szerződés teljesítésének mulasztása alapján követel kártérítést, az tartozik kimutatni, hogy a szerződésnek a maga részéről megfelelt, a fenforgó esetben azonban a felperes beismeri, hogy az általa cserébe adott ingatlant a megfelelő idő­ben az alperes rendelkezésére azért nem bocsájthatta, mert azt

Next

/
Oldalképek
Tartalom