Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
198 oly erös meggyőződést hoz létre, melylyel szemben az egyes indiciumoknak nem szükségszerüleg a bűnösséggel való összefüggése, azoknak «elvontan» más értelemben is lehető kimagyarázása az összesség által indikált következtetés mellőzését nem igazolhatja; tekintve ugyanis az imént kiemelt érvelésnek a következő általánosan elismert tételben összefoglalását: «Ha több jelenség ugyanazon tényre mutat, s azok kölcsönösen támogatják egymást: ez által mindegyikének meggyőző ereje fokozottabbá válik. Mennél bensőbben függ azután össze mindegyik jelenség az indikált ténynyel, mennél több és különbözőbb nemű indicium enged következtetést ugyanazon tényre, mennél szorosabban csatlakoznak azok egymáshoz : annál inkább kényszeritik az észt azon ténynek mint bizonyítottnak elfogadására*, továbbá: «igen gyakran mutatkozik, hogy több vagy valamennyi különböző nemű bizonyítékok concurrentiája áll elő, az eredmény az esetben nem az egyiknek vagy másiknak külön bizonyító erejétől függ, hanem azon nagyobbodott, emelkedett erőtől (additional force), mely azok összhatásának következménye*, végre: «a tévedés abstract lehetősége által nem szabad elnémittatni engedni a kellő alapokon nyugvó meggyőződést, a kérdésnek mindig annak kell lenni : vannak-e elfogadható támpontok arra, hogy a tévedés lehetősége (az indokolt igazolt kétely = bedeutenden Grund für das Gegentheil = reasonable doubt) a konkrét esetben tényleg fen nem forog* ; tekintve az imént felhozottak irányzása mellett a jelen eljárás alatt kiderített, egymással összefüggő, meg nem czáfolt, meg nem gyengített, több más bizonyítékkal illetőleg jelenségekkel támogatott, részint tanúvallomások, részint különböző és számos anyagi tények által közvetített jelenségeket ; s tekintve nevezetesen azon minden kétely lehetőségét kizáró bizonyosság fokára emelt tényt, hogy Balázs János nem követett el öngyilkosságot, és hogy halála puskájának véletlen elsülése által sem okoztatott, a minek lehetősége physikailag is ki van zárva ; azon szintén kétségtelen erővel bizonyított tényt, hogy a halál az áldozattól csekély távolban hátulról intézett lövéssel egy 7 milliméteres, revolver-golyó által okoztatott, és hogy bal kezén söréttel töltött