Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
1)0 e nélkül pedig az Írásbeli magánvégrendelet az 1876: XVI. tcz. 5. §-ában foglalt kellékekkel nem birván, azt érvénytelennek nyilvánítani és a végrendelet érvénytelenítése folytán az örökhagyó hagyatékára nézve leszármazó örököseivel szemben a törvényes örökösödés elvein alapuló egyenlő aránybani öröklési jogot megállapítani kellett. A budapesti kir. itélö tábla: Az e.-b. ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok: Az 1876: XVI. tcz. 5. §. értelmében az Írásbeli magánvégrendelet érvén)ességéhez megkívántatik, hogy a végrendelkező a tanuk előtt szóval kijelentse, hogy az okirat az ö végrendeletét tartalmazza és azt, hogy az megtörtént, a tanuk magán az okiraton bizonyítsák. A kérdéses végrendeleten azonban a tanuk által nincs bizonyítva az, hogy előttük a végrendelkező ezt a kijelentést szóval n.egtette, sőt K. J. és T. L. végrendeleti tanuk vallomásai azt bizonyítják, hogy a végrendelkező a végrendelet felolvasása után semmi szóbeli kijelentést nem tett, hanem pusztán a fejével bólintott, a fejbólintást pedig a törvény által megkívánt szóbeli kijelentésnek tekinteni nem lehet. 56. Ha a váltó Magyarországon fizetendő, ugy a váltókötelezett szenvedő váltóképessége a magyar váltótörvény szerint ítélendő meg. (1892 deczember 15. 7403. sz. a.) A pozsonyi kir. törvényszék: Az 1890. évi május hó 5. napján 4715. sz. a. kelt sommás végzés, kifogásoló T. Bernát 3. rendű alperes irányában 220 frt töke, ennek 1890. évi február i-tői járó 6% kamata, 4 frt 68 kr. óvási, I/3°/0 váltódij erejéig hatályon kivül helyeztetik és felperes erre nézve ő irányában keresetével elutasittatik, egyéb részében azonban a sommás végzés hatályának fentartása mellett tartoznak alperesek a Pozsonyban 1889. évi augusztus hó 1. napián 480 írtról kiállított váltó