Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIV. kötet (Budapest, 1893)

62 nevezett orvosi vélemény szerint 20 napon tul gyógyuló testi sérü­lést szenvedett. Nem fogadta el a kir. törvényszék vádlott azon védekezését, hogy a sértést akként okozta volna, hogy midőn a kapát Kükkel Mihályné kezéből kirántotta, ejtette véletlenül a sértett kezén a sértést, mert a kihallgatott tanuk vallomása szerint vádlott szán­dékosan ütött sértett kezére. Úgyszintén csakis a balkéz mutató ujján észlelt sérülés elő­idézésében találta vádlottat bűnösnek, mert a kihallgatott tanuk vallomása szerint vádlott csak egy izben és pedig sértett kezére sújtott a kapával s ekként sértett azon vallomásának igaz voltát, hogy vádlott őt vállán is megsérelmezte, daczára az orvosi véle­ményben ez irányban észlelt sérülésnek, megállapíthatónak a kir. törvényszék nem találta, s bár a mutató ujj elgörbülése a végtár­gyalás folyamán megállapítva lett, mégis mert a végtárgyalás folyamán kihallgatott Tribil Antal törvényszéki orvos, bár ezen ujj elgörbülés maradandóságát kijelentette, de határozottan állította azt is, hogy az ujjnak elgörbülése sértettet rendes foglalkozása teljesítésében akadályozni nem fogja. Továbbá azért, mert ezen, az ujj elgörbülés által előidézett kézeltorzitás nem oly feltűnő, a Btk. 303. §. alapján büntethető­nek nem találta vádlottat. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményül vette a kir. törvényszék vádlott büntetlen előéletét, továbbá, hogy csak ártal­matlanná igyekezett vádlott sértettet tenni, midőn mindkét kezére, miben ütésre emelten követ tartott, a kapával sújtott s hogy a terhes állapotban levő felesége bántalmazása következtében izga­tott kedélyállapotban volt, mikkel szemben a kir. törvényszék súlyosító körülményt nem talált, vádlott cselekményét a Btk. 92. §. alkalmazása mellett vétséggé minősítette s a Btk. 20. §. alapján az ítélet rendelkező részében meghatározott fogházbüntetésre ítélte. A budapesti kir. itélö tábla: Az elsöbiróság Ítéletét felho­zott indokainál fogva helyhenhagyja. (1891 okt. 20. 21060. sz. a.) A m. kir. Curia: Az alsóbirósági Ítéleteknek megváltoztatá­sával Sáfrány Márton vádlott az ellene súlyos testi sértés büntette miatt emelt vád s ennek következményei alól a Btk. 79. §-ának 2-ik bekezdése alapján felmentetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom