Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXII. kötet (Budapest, 1892)
XVII nak. egv irás. vagy egy nyomtatvány folyamában való használata nem teszi egygyé vagy egységessé a külön-külön elemei szerint meghatározott több külön cselekménynyel való gyanúsítást, illetőleg vádolást. - Ezen egység vagy egységesség annál kevésbé állapítható meg. ha a vádtételek mindegyike magában is és különkülón elégséges lett volna a bűnvádi eljárás megindítására, tehát mindegyik önmagában elhatárolt és körülirt rágalom — XVIII. FEJEZET. Az ember élete elleni büntettek és vétségek. 21 •Alkalmatos eszköz* nem csupán az, mely az eredményt, a melynek okozására használtatik, feltétlenül létrehozza ily eszköz tulajdonképen nem is létezik ; a B T. K. értelmében alkalmatos eszköz valamely eredmény okozására mindaz, mely a kérdéses eredményt, habár csak bizonyos viszonyok között vagyis bizonyos leltételek létezése esetében hozza létre. A B. T. K. értelmében ugyanis arra. hogy bizonyos eszköz mint valamely határozott czél elérésére használt logadtassék el : nem kívántatik azon eszköznek • absolutc*. hanem csupán •relatíve1 alkalmatos volta. — Puskának i ; lépésről az emberi test iörzsére irányzott kisülésében egyenesen bennfoglaltatok vádlottnak azon tudata, hogy ezen cselekedete nagy valószínűséggel annak életét oltja ki, a ki ellen puskáját 'i 25. A ibéfgyUkofSág* épugy, mint az •orgyilkossá^-, a bűntett elemeinek helyes megfigyelésből vont helves következtetés szerint, soha sem képezheti a fenálló törvényekben foglalt megkülönböztetésnek megfelelő szándékos emberölés;, hanem az ezen módon elkövetett emberölés feltétetlenül magában foglalván a megölésnek előre megfontolt szándékát: csakis a -uvilkosságot* állapítja meg 48. Az előre megfontoláshoz bizonyos hosszabb időtartam nem kívántatik, s 91 előre megfontolás csupán azt jelenti, hogy az elhatározásnak a kivitelt meg kell előznie; továbbá, hogy az elhatározásnak a lélek oly állapotában kell létrejönnie, mely annak a felhevült ingerek, a szenvedély, a düh által való megszállását és irányzását, esetleg a nagyfokú depressio — a kétségbeesés — által való befolyásolását kizárja ... 56. A Btk. 285. §-ában körülirt bűncselekmény ismérvét nem képezi az. hogy az öngyilkosság valósággal be is következzék, hanem csak az képezi, hogy a tettes valakinek öngyilkossági czélra tudva eszközöket vagy szereket szolgáltasson, s ha a tettes ezt tette, a cselekményt már bevégezte, akár használtattak fel az általa szolgáltatott eszközök vagy szerek öngvilkossági czélra s bárminő eredménynyel, akár nem. Az tehát, hogy az öngyilkosság csak kísérleti stádiumban maradt, nem fogadható el enyhítőül a büntetés kiszabásánál .. _ Dónivcnyiir, «i foly»m XXXII. b