Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXI. kötet (Budapest, 1892)
68 A budapesti kir. itélö tábla: Tekintettel arra, hogy az eljárás adatai és Balogh Károly vádlott beismerése szerint azon időben, midőn a terhére eső tény történt, mint helyettes pénztárnok, az adóhivatal főnöke volt és igy az adóhivatalnál szolgai minőségben alkalmazott Pegya György tanú kötelességszerüleg járt el akkor, midőn a hivatali helyiségben talált értéket vádlottnak mint a hivatal főnökének átadta; tekintettel továbbá arra, hogy ezen fenforgó és vádlott által is beismert körülmény által megállapítva van, hogy Balogh Károly vádlott nem véletlenségből vagy tévedésből, hanem jogos uton jutott az értékpapir birtokába ; tekintettel végül arra, hogy vádlott beismeri, hogy a jogos uton birtokába jutott 54. frt értékű idegen ingó dolgot jogtalanul eltulajdonítva elhasználni igyekezett, minthogy tehát vádlottnak ezen ténykedése által, a sikkasztás tényálladékának minden alkateleme megvalósítva van, a kir. itélő tábla az elsőbiróság Ítéletét, részben megváltoztatja és Balogh Károly vádlottat a Btk. 355. §-ába ütköző és a Btk. 356. §. szerint minősülő sikkasztás vétsége miatt mondja ki vétkesnek ; s ezért tekintettel az elsőbiróság Ítéletében felhozott enyhítő körülményekre, a Btk. 358. §. alapján a Btk. 91. §. alkalmazásával 1 havi fogházra itéli. (1890 decz. 22. 44291. A m. kir. Curia: Mindkét alsóbb bírósági ítélet részben megváltoztatik, s Balogh Károly vádlott a Btk. 365. §-ába ütköző s e szerint büntetendő jogtalan elsajátítás vétségében mondatik vétkesnek s ezért a Btk. 92. §-ának alkalmazásával 30 frt fő- és 20 frt mellékbüntetésre Ítéltetik, egyebekben a kir. tábla ítélete helybenhagyatik. Indokok: A bizonyítási eljárás során megállapittatott, hogy Tricsovszky János 1888. évi február havában a kassai adóhivatalban a Felsőmagyarországi népgazdászati kölcsönös hitelegylet által nevére kiállított 6427. sz. 50 frtos részvényét elvesztette. Megállapittatott az is, hogy a most jelzett részvényt Fegya György hivatalszolga az adóhivatal előszobájában megtalálván, azt, minthogy a birtokos kilétét nem tudta, az akkor pénztári helyettesként működő Balogh Károly adóhivatali ellenőrnek azzal a kijelentéssel adta át, hogy a jelentkező tulajdonosnak kézbesítse; kétségtelen tehát, hogy ez a részvény, mint talált tárgy jutott Balogh Károly birtokába s így azt e minőségénél fogva, vagy