Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXI. kötet (Budapest, 1892)
84 illetőleg a vizsgálatnak a biróságot meggyőző bizonyiték elöllitásával kiderítenie; tekintve, hogy a jelen esetben ama ténybeli ismérv, hogy vádlottnak első neje Sajtos Judit életben volt akkor, midőn vádlott 1874 febr. hó 2-án Rácz Teréziával Gyulán egybekelt, az eljárás folyama alatt nem volt kiderithető; tekintve ugyanis a végtárgyaláson eskü alatt kihallgatott Barna Ottilia tanúvallomását, mely szerint Sajtos Judittal legutoljára 1870 vagy 1871. évben Budapesten találkozott és beszélt: ezen vallomás a bizonyítandó tételt illetőleg teljesen közönyös, mert vádlott 1874. évben lépvén Rácz Teréziával házasságra, a bizonyítandó állítást nem az képezi, hogy előbbi neje 1870-ben vagy 1871-ben, hanem hogy 1874-ben, a második házasság megkötésének napján még életben lett légyen, tekintve, a kihallgatott többi tanúnak, nevezetesen Sajtos Imre, Sajtos Berta Imre, Sajtos Teréz és Sajtos Berta Sándor tanuk vallomásait, ezek szintén nem állítanak olyan tényt, mely vagy egyenesen tartalmazná a kérdéses bűntett emiitett ismérvének fenállását megállapító körülményt, vagy pedig ezen körülmény fenállására vonatkozólag az egyenes következtetés helyes alapjául szolgáló jelenségnek lenne elfogadható, tekintve ugyanis a most nevezett tanuk állítását, mely szerint vádlottnak első neje Sajtos Judit a 70-es évek egyikében levelet irt Budapestről Halasra atyjának, még ha bizonyos volna is, hogy azon levelet csakugyan Sajtos Judit irta és ha mindezen tanuk Sajtos Judit irását annyira ismerték volna is, hogy az általuk bizonyított körülmény minden kételyen felül állónak lenne elfogadható : még ez esetben is az ezen tanuk által bebizonyított tételt nem a kérdéses bűntett megállapithatásának azon feltétlenül követelt eleme képezné, hogy Sajtos Anna 1874-ben, illetőleg vádlott második házassága megkötésének idején, hanem hogy négy évvel a házasság megkötése előtt még életben volt, s valamelyik budapesti kórházban gyógyittatott, mely körülmények a fenforgó bűnvádi perre vonatkozólag teljesen közönyösek, minthogy ezeknek teljesen bebizonyított volta mellett is, a vádbeli bűntett tényálladéka s ezzel vádlott bűnössége éppen ugy fenforoghat, mint ennek ellenkezője ; tekintve, hogy a most emiitettekkei teljesen egyenértékű a budapesti Rókus-kórház igazgatóságának ama bizonyítványa is, mely szerint Sajtos Judit 1873-ban a Rókus-kórházat