Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)

67 üzlettulajdonosokat jelentett be vevőkül, kik megrendeléseket nem tettek s az igy megrendelt árukat W. M. átvévén, különböző he­lyeken más idegen egyéneknek eladta, s azoknak árát felvévén, azt eltulajdonította. Ilyen vevő volt B. A. is. Ily tényállással szemben eltekintve attól, hogy W. M.-nak ezen ténykedésében nem a lopásnak, hanem inkább a csalás alkatelemeinek jelenségei látszanak fenforogni s mindjárt a csalás utján szerzett tárgyak továbbadása orgazdaságnak nem minősíthető, s mert másrészről arra nézve, hogy B. A. a csalás végrehajtásánál W. M.-ral, mint bűnsegéd vagy mint tettestárs közreműködött volna, a vizsgálat eddigi adatai szerint terhelő körülmény nincs, az pedig, hogy a kérdéses árukat B. A. W. M.-tól olcsó áron vette meg, magában véve a vizsgálat eddigi adataival kapcsolatban még nem látszik elegendőnek büntethető cselekmény megállapítására, biztosítási végrehajtás pedig csak akkor rendelhető el, ha az illető egyén bűnösségére nézve már nyomós bizonyítékok vannak, ennélfogva az elsőbiróság végzése megváltoztatandó s a biztosítás iránti ké­relem elutasítandó volt. (1891 jun. 10. 18915. sz. a.) A m. kir. Curia: A kir. ítélő tábla végzése indokainál fogva helybenhagyatik 27. Az ösztönszerüség minőségének megállapítása és méltatása a beszámítás (imputatio) keretébe nem tartozhatik. — Lopás. (1891 július 23. 5992. sz. a.) Az újvidéki kir. törvényszék: Pettyanszki Milivoj Nedelykó vádlottat a Klein Adolf és Hirschl Júlia kárára elkövetett s a Btk. 333. §-ába ütköző 336. §-ának 3. pontja szerint minősülő lopás bűntettében bűnösnek mondja ki s ezért a Btk. 96. §. alap­ján a 340. §. és 3+1. §. szerint, azonban a 91. §. alkalmazásával 3 évi fegyházra itéli. Indokok: Súlyosító körülménynek vette a bíróság, hogy a vádlott a lopásokat nem furfanggal, s nem szükségből, hanem rossz irányú ösztönből és kicsapongásai s élvezetei eszközének beszerzése czéljából követte el. (1891 ápril 14. 1060. sz. a.) A szegedi kir. itélő tábla: A vádlott fegyházbüntetését két •évre leszállítja. (1891 jun. 1. 598. sz. a.) 5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom